2p

A hongkongi cég tulajdonosa mintha nem is létezne.

A hvg.hu szemlézte norvég VG, a svájci Tamedia csoport, az Organized Crime and Corruption Reporting Project és az osztrák Standard közös cikkét, amely szerint a hongkongi Ellensberg Trading áll annak a több cégből álló láncolatnak az elején, amelyik legyártatta azokat a csipogókat, amik szeptember közepén a Hezbollah több ezer tagjának a zsebében egyszerre felrobbantak. Mint írták, „Selnaustraße 33, 8001 Zürich” – a hongkongi cégjegyzékben ez a cím szerepel annak a nőnek a neve mellett, aki 2021-ben megalapította az Ellensberg Trading nevű vállalatot.

A hvg.hu emlékeztet arra, hogy a legvalószínűbb magyarázat szerint a cégek hálózatát az izraeli titkosszolgálat ügynökei hozták létre, hogy így fedjék el az érintettségüket a csipogók gyártásában, ennek a láncnak az elején állt az Ellenberg Trading, amely több millió eurót fizetett egy bolgár cégnek, amelyik továbbította a pénzt a magyar székhelyű BAC Consultingnak. A gyanú szerint pedig a BAC Consulting lehetett az, amelyik aztán megvette a csipogók licencét egy tajvani cégtől.

Az továbbra sem világos, hogy melyik cég adta el a csipogókat végül a Hezbollahnak, ahogyan az sem, a láncolat mely pontján került az eszközökbe robbanószer – teszi hozzá a cikk.

Egészen furcsa a robbanó csipogók ügye
Egészen furcsa a robbanó csipogók ügye
Fotó: Depositphotos

Furcsaságokból nincsen hiány

A cikk szerint bár az Ellenberg Trading székhelye Hongkongban van, a pénzt a Mizrahi Tefahot Banknál (Izrael harmadik legnagyobb bankjánál) vezetett számláról utalták át a bolgár vállalatnak. A Standardnak nem sikerült sem az Ellenberg Tradinget, sem annak alapítóját elérnie, ha utóbbi egyáltalán létezik.

A cég alapítója esetében azonban egyáltalán az is kérdéses, hogy valóban létezik-e. Bár Pauline Ellenberg azonosította magát, amikor megalapította a céget, Hongkongban nyilván van tartva a személyi azonosító száma és zürichi címe, a nőt azonban az újságírók nem találták, neve nem szerepel sem a csengőn, sem a postaládán. A négyemeletes épületben lakó szomszédok nem hallottak róla. A svájci posta szerint a címre nincs Pauline Ellenberg bejegyezve.

Sőt, ez még nem minden, ugyanis az adóhivatal szerint egész Zürich kantonban nincs ilyen nevű nő. Csak az állítólagos svájci útlevélszáma maradt, a svájci szövetségi rendőrségi hivatal azonban adatvédelmi okokból nem akarja elárulni, hogy az valódi-e – áll a hvg.hu cikkében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!