2p

Újra megnyitották a lengyelországi Lublin és Rzeszów repülőtereit, miután „nem tervezett katonai tevékenység” miatt lezárták azokat.

Szombaton újra megnyitották a délkelet-lengyelországi Lublin és Rzeszóv repülőtereit, miután befejeződtek a légtérben zajló katonai repülései műveletek. Köztük a NATO repülőgépeinek bevetései, amit az Ukrajna elleni orosz csapások váltottak ki – írja a Reuters.

„A Lengyelország légterében zajló katonai repülési műveletek, amelyek az Orosz Föderáció Ukrajna elleni csapásaihoz kapcsolódtak, lezárultak” – áll a lengyel hadsereg műveleti parancsnokságának közleményben. Azt is hozzátették, hogy nem történt lengyel légtérsértés.

A hadsereg megköszönte a NATO és a német légierő munkáját, „amelyek repülőgépei segítettek biztosítani a lengyel égbolt biztonságát”. Majd úgy folytatták, hogy „a földi légvédelmi és radarfelderítő rendszerek visszatértek a szokásos működési rendhez”. A katonai művelet megelőző jellegű volt, és célja a fenyegetett térségekhez közeli légtér biztosítása és védelme volt.

Az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hivatala (FAA) korábban azt közölte, hogy „nem tervezett katonai tevékenység” miatt lezárták az említett repülőterek feletti légteret. Az FAA honlapján azt írták, hogy a két reptér a nemzetbiztonsághoz kapcsolódó katonai tevékenység miatt nem elérhető.

Ukrajna szombaton közölte, hogy Oroszország éjszaka nagyszabású légitámadást indított az ukrán energetikai létesítmények ellen, többek között nyugat-ukrajnai erőműveket is találat ért.

Mindkét város, Lublin és Rzeszóv is közel fekszenek Lengyelország ukrán határához. Rzeszów egyenesen a NATO Ukrajnának szánt fegyverszállításainak fő logisztikai központja.

A rzeszówi és a lublini repülőtér már a múlt hónapban is felfüggesztette működését, akkor azonban a hatóságok azt közölték, hogy a katonai repülési műveletek rutin jellegűek voltak, és nem jelentettek fenyegetést a lengyel légtérre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!