2p

Putyin belátható időn belül készülhet valamire egy nukleáris töltetű, gyilkos fegyverrel.

Az ukrán katonai vezetés péntek délután közölte: a titkosszolgálatokhoz olyan jelzések érkeztek, amelyek alapján nem zárható ki a veszély, hogy Oroszország az elkövetkező 24 órában brutális légicsapásra készül, mégpedig az orosz fegyverarzenál egyik legnagyobb figyelmet kiváltó új eszközével, az Oresnyik rakétarendszerrel.

Az Euronews szerint a gyilkos rendszert a Kreml először 2024 novemberében vetette be Ukrajna ellen stratégiai elrettentő fegyverként. A nyugati elemzők többsége úgy értékeli, az Oresnyik valójában egy politikai és pszichológiai eszköz: sebessége meghaladhatja a hangsebesség tízszeresét, több különálló harci egységet hordozhat, és a hivatalos orosz álláspont szerint nukleáris töltet hordozására is alkalmas. Emiatt minden egyes bevetése túlmutat a hadszíntéri, közvetlen katonai hatáson – állapítják meg.

Most úgy tűnik, Putyin a tettek mezejére is léphet, bár az, hogy ezt előre tudhatják, meglepő lehet, mivel a rakétatámadások pontos időpontját rendszerint csak az orosz vezetés ismeri. Ám bizonyos előjelekből a nyugati és ukrán hírszerzés gyakran következtetni tud egy közelgő indításra.

 Állítólag az Oresnyiket is bevetheti
Állítólag az Oresnyiket is bevetheti
Fotó: MTI/EPA

Ehhez most a dél-oroszországi, asztraháni régióban található Kapusztyin Jar rakétakísérleti és kiképző központot figyelték meg, ahonnan az eddigi Oresnyik-indítások egy részét is végrehajtották. Hasonlóan árulkodó a polgári légi közlekedés számára kiadott úgynevezett NOTAM-figyelmeztetés is, amivel egy ballisztikus rakéta tervezett repülési útvonala mentén már ideiglenesen lezárták a légteret és figyelmeztetést atak ki a pilótáknak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!