1p

Aleksandar Vučić belengette, nem biztos, hogy nyáron megtörténnek az előrehozott választások. 

Aleksandar Vučić köztársasági elnök kijelentette, hogy Szerbiában nem tartanak előrehozott választásokat a nyáron, amennyiben azt látja, hogy a világban komoly válság készülődik – írja a 444. a a Szabad Magyar Szó-ra hivatkozva.

Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy ha mégis béke lesz, akkor megtartják a választásokat.

„Hogy teljesen pontos legyek, az állami és a polgári érdekek mindenek felett állnak” – mondta Vučić a pártokkal folytatott egyeztetés után.

A Török Áramlátnál történt hamiszászlós művelet kapcsán a szerbek már kívülről fújják azt az „ismeretlen elkövetős”, „bombafenyegetős” forgatókönyvet, amivel most Orbánt próbálta megsegíteni Vučić.

A lap hozzáteszi: „Minden az időzítésen és a jó kivitelezésen múlik” – valószínűleg ez Aleksandar Vučić szerb elnök mottója, aki politikai karrierje során sokadszorra szembesült mágikusan kényelmes pillanatban „ismeretlen elkövetők” „robbanóanyagos” „fenyegetéseivel”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!