Kim Dzsongun ígéretet tett arra, hogy továbbra is támogatja Oroszország általa „igaz ügynek” nevezett céljának elérést az ukrajnai háborúban. Az elszigetelt ország vezetője kijelentette, Észak-Korea hadserege és népe „változatlanul támogatni és bátorítani fogja az orosz hadsereg és nép igazságos ügyét, hogy megvédjék szuverenitásukat, biztonságukat és területi integritásukat”.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a héten megerősítette, hogy az észak-koreai csapatok visszatértek az oroszországi Kurszk térségében lévő frontvonalhoz, miután Moszkva a jelentések szerint a súlyos veszteségek miatt kivonta őket. A múlt hónapban Dél-Korea közölte, hogy gyanúja szerint Észak-Korea további csapatok Oroszországba küldésére készül, azon a mintegy 11 ezer katonán felül, akiket Moszkva erőinek megerősítésére küldtek a közel három éve tartó háborúban.