2p

27 tagállamból csak 26 támogatta az uniós nyilatkozatot.

Nyilatkozatot adott ki az Egyesült Államok venezuelai beavatkozásáról Kaja Kallas, Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. A nyilatkozatot a 27 tagállamból 26 támogatta, az egyetlen, amely nem támogatta, Magyarország volt. A közlemény szerint az EU az eszkaláció elkerülése érdekében minden érintett felet nyugalomra és visszafogottságra szólít fel, remélve, hogy békés megoldást találnak majd a válságra. Az EU emlékeztette a feleket, hogy a nemzetközi jogot és az ENSZ alapokmányában szereplő előírásokat mindenkinek tiszteletben kell tartania.

A nyilatkozat szerint az EU már korábban többször leszögezte, hogy nem tekinti Nicolás Madurót Venezuela demokratikusan megválasztott, legitim elnökének. Az EU szerint ugyanakkor a venezuelai népnek joga van dönteni a saját sorsáról és egy békés átmeneten keresztül egy demokratikus berendezkedésbe kell eljutnia.

A nyilatkozat alapján az EU szerint fontos a bűnözés és a kábítószer-kereskedelem elleni nemzetközi fellépés, de ezekért a célokért a nemzetközi jogot, valamint a különböző országok területi integritását és szuverenitását tiszteletben tartva kellene dolgozni. A blokk szerint ezen kívül „elengedhetetlen, hogy minden szereplő teljes mértékben tiszteletben tartsa az emberi jogokat és a nemzetközi jogot”.

Az Európai Unió 26 tagállama szerint a jelenlegi válság megoldásának és a demokrácia helyreállításának az egyetlen módja továbbra is a venezuelai nép akaratának tiszteletben tartása. Álláspontjuk szerint minden, jelenleg Venezuelában fogva tartott politikai foglyot feltétel nélkül szabadon kellene engedni.

Egyelőre nem tudni, hogy az Orbán-kormány miért nem támogatta az EU-s nyilatkozatot. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!