2p

Ukrajna kész úgy módosítani a nyelvtörvényét, hogy a kisebbségi – köztük a magyar – nyelv oktatásában egyensúlyt teremtsenek az ukrán nyelvű képzéssel.

Kijev kész megváltoztatni a kisebbségi jogokról szóló törvényeit úgy, hogy a kisebbségek – köztük a magyarok – középfokú oktatásában az anyanyelv és az ukrán nyelv egyensúlyba kerüljön – hivatkozik az Index (https://index.hu/kulfold/2023/09/12/haboru-oroszorszag-ukrajna-magyarorszag-olga-sztefanyisina-volodimir-zelenszklij-kisebbsegi-jogok/) a Financial Timesra. A lap szerint Olga Sztefanyisina, az Ukrajna uniós csatlakozási törekvéseit irányító tisztviselő azt mondta,

„módosítani fogjuk a nemzeti kisebbségekre vonatkozó jogszabályokat, és szükség esetén további módosításokat is beiktathatunk, de mindenekelőtt tárgyalásokra van szükség”.

Ám hozzátette, a jelenlegi jogszabályok szerinte jól működnek.

A Financial Times szerint a módosítás Orbán Viktornak nem érdeke, mert a mostani helyzetet ürügyként használhatja fel Ukrajna csatlakozási tárgyalásai elleni vétóhoz. Az Európai Bizottság szerint a tárgyalások megkezdéséhez szükséges hét feltételből a médiaszabadság és az igazságügyi reform már teljesült, a másik öt, köztük a kisebbségi jogok kérdése viszont még nem.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!