A sonline.hu értesülése szerint Zamárdiban, a legutóbbi képviselő-testületi ülésen – amelyen részt vett a szervezők képviselője is – elhangzott, az idei volt az utolsó Balaton Sound.
Lejárt a szerződésünk a szervezőkkel. Abban 2024-ig volt lehetőségük megtartani a Balaton Soundot, tehát ilyen értelemben ez volt az utolsó fesztivál, amit megrendezhettek itt – mondta a lapnak Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere.
Hozzátette: minden újabb szerződésről az újonnan felállt testületnek kell tárgyalnia. A városvezető megjegyezte, az önkormányzattal kötött szerződést úgy alakították ki, ahogyan azt a zamárdiak kérték a tavaly megtartott közvélemény-kutatás eredménye alapján. A Sziget Zrt. pedig azt kérte az önkormányzattól, hogy később rendezhessék meg a fesztivált, amiért a rögzített 150 millió forint felett további 20 millió forintot fizettek a városnak