1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Nagy nevekkel érkezik a film.

A Bors cikke szerint dramatizált dokumentumfilm készül Zalatnay Saroltáról. A Nemzeti Filmintézet (NFI) 50 millió forintos támogatást nyújt a projekthez.

Zalatnay azt nyilatkozta, az NFI támogatását nemcsak megtiszteltetésnek, hanem garanciának is veszi. Arra, hogy a film „nem akar majd se többet, se kevesebbet mutatni a valóságnál”.

Reméli, hogy a nézők „klisék, helyenként smink nélkül, de főként a teljes lelki lemeztelenedés állapotában” ismerik majd meg.

A 77 éves énekesnő elmondta, hogy ez az egyik utolsó nagy projektje lesz, amelyet saját „El Caminójának” nevezett. Ígérete szerint számos olyan történetet oszt meg, amelyekről eddig csak a hozzá legközelebb állók hallhattak. A film rendezését Gráf Péter vállalta, a zenei betéteket pedig Joós István, a Magneoton kiadó vezetője állítja össze.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!