1p

A 2019-es költségvetésben szánnak erre pénzt.

Az mfor tudósítójának érdeklődésére elhangzott a mai Kormányinfón, hogy jövőre béremelést hajtanak végre a köztisztviselői karban. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, hogy 2008 óta nem történt változás e téren. Azt nem tudta megmondani, mekkora béremelésre kerülhet sor, még folynak a számítások.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Gulyás beszámolója szerint az eurózónában egy újabb válság jelei mutatkoznak (emelkednek az államadósságok, több ország nem tartja be a maastricht-i követelményeket), amire a magyar kormánynak fel kell készülnie. Ezért a jövő évre tervezett Országvédelmi Alapot - amely tartalék célokat szolgál - 50 százalékkal megemelik.

Kérdésünkre elmondta, hogy a kormány a válságjelek ellenére 4 százalék feletti gazdasági növekedéssel számol a 2019-es büdzsében, valamint 1,8 százalékos hiánnyal. Akkor sem számít recesszióra a miniszter, ha valóban beüt a válság az eurózónába, mert a magyar gazdaság ma erősebb, mint volt a 2008-as válság idején.


LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!