TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST! TÁMOGASSON MINKET!
2020. június 12. 11:40

Az első koronavírusos beteget március 4-én diagnosztizálták Magyarországon egy iráni diáknál. Azóta már 100 nap telt el.

100 napja Magyarország is a koronavírus-járvány árnyékában létezik. Az első beteg azonosítása óta túl vagyunk nagyjából két hónapnyi karanténon, a gazdaság leállásán, és az első hullámnak is a végén járunk. És Orbán Viktor miniszterelnöknek igaza volt, amikor a tudósok, járványügyi szakemberek és matematikusok modelljeire alapozva azt mondta: a járvány május 3-án fog tetőzni Magyarországon. Mint az az alábbi, aktív fertőzötteket mutató ábrán is jól látszik, végül ez lett az a nap, ami után elkezdtünk lejönni a platóról és folyamatosan - egy-egy néhány napos megingással megszakítva - mérséklődik az aktív, jelenleg is koronavírusos betegek száma. Ha a trend folytatódik, hamarosan  ezernél is kevesebben lesznek, miközben a legtöbben május 4-én voltak, 2054-en.

Hogy május elején indokolttá vált a korlátozások enyhítése, az a területi járványgörbékből is jól látszik. Igaz, ha megnézzük, hogyan alakultak a napi esetszámok a legelső, vidéki enyhítések előtt, már kevésbé érthető, miért kellett a fővárosiaknak plusz két hetet korlátozások között élniük. Vidéken ugyan nem volt annyira kiugró a járványgörbe lefutása, mint Budapesten, ám a korlátozások enyhítése előtti egy hétben már teljesen együtt mozgott a vidéki és a fővárosi görbe. Mindenesetre a számok alapján kijelenthető, hogy az enyhítések után sem tört meg a korábbi trend, továbbra is nagyon alacsonyan alakulnak a napi új esetszámok mindhárom régió esetében.

Budapesten kívül a három legfertőzöttebb megye Fejér megye, Zala megye és Komárom-Esztergom. Zala megyében akkor ugrott meg látványosan a fertőzöttek száma, amikor a vírus egy ottani idősotthonban is megjelent. Vannak ugyanakkor csodamegyék, ahol nagyon alacsony a fertőzöttek száma, ráadásul hosszú ideje nem is azonosítottak már új betegeket. Igaz ugyanakkor az is, hogy az adatokat elkezdték tisztítani, ami azt jelenti, hogy lehet Vas megyében azonosítottak egy beteget, ezért első körben az itteni statisztikába került be, majd kiderült, hogy az illető Zala megyei lakos, ezért a későbbiekben átsorolták oda. Ezért lehetséges az, hogy az összes azonosított fertőzöttek száma csökkenést mutat egy-egy napon.

A koronavírusban elhunytakat illetően: láthatóan hazánk sem különbözik abban, hogy a férfiak körében veszélyesebb a vírus. Ahogy az az alábbi grafikonon is látszik, az életkort tekintve a nők esetében sokkal koncentráltabb a diagram, mint a férfiaknál. Utóbbiak körében egyébként több haláleset történt a fiatalabb korosztályban, mint a nőknél. A gyengébb nem képviselői közül a legfiatalabb áldozat 37 éves volt, a férfiak között két ilyen korú elhunytat regisztráltak, míg a legfiatalabb 33 éves volt. A legidősebb női elhunyt 99 éves volt, a legidősebb férfi pedig 96 éves. Az átlagéletkor a nők esetében 81 év, a férfiaknál ennél alacsonyabb, 76 év.

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.