3p

Az Országgyűlés Hivatala nem először írt ki közbeszerzési eljárást kézi csomózású szőnyegek beszerzésére, ám az a júliusi tender eredmény nélkül zárult.

Kézi csomózású szőnyegek beszerzésén munkálkodott nyáron az Országgyűlés Hivatala. A 8 darab szőnyegre vonatkozó júniusi kiírás első körben azonban eredménytelenül zárult, mivel az egyetlen pályázó visszavonta ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt. A hivatal július 30-án újra elindította a tendert, amin ugyanaz a jelentkező adta be pályázatát - ez egyébként egyáltalán nem meglepő, hiszen a korábbi években, ha valaki ilyen terméket szerzett volna be, rendszerint ez a cég lett a befutó. Meggyőző referenciákkal rendelkezik tehát, de erről picit később.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerbe feltöltött dokumentum alapján a 8 darab, összesen 269 négyzetméter területnyi szőnyeg az Országház Nándorfehérvári termébe és annak előterébe, valamint a Pázmándy termébe kerül majd. Ezek gyapjúszőnyegek lesznek, kézi csomózással készülnek, mintásak lesznek és 8 mm flórmagassággal kell rendelkezniük.

A munkát a békésszentandrási ART-KELIM Kft. lett, mely nettó 135,6 millió forintért vállalja a kívánt mennyiség és minőség leszállítását.

Az árról túlzás nélkül lehet állítani, hogy az igencsak magas. Olyannyira, hogy csak ezzel a munkával a cég az egész éves bevételét bebiztosítja magának, sőt még annál is nagyobb összeghez jut. A 2019-es beszámoló szerint tavaly valamivel több mint 80 millió forint folyt a cég kasszájába, 2018-ben 125 millió forint. Igaz, a nyereségességen van mit javítani, hiszen két évvel ezelőtt 8,7 millió, tavaly pedig csupán 411 ezer forint profitot realizáltak.

Ám nemcsak a cég gazdálkodásához mérten kiugró a 135,6 milliós ajánlati ár, de a korábbi beszerzésekhez is. Ugyan csak a hirdetményekben rögzített paraméterekből tudunk kiindulna, de az jól látszik, hogy nagy mértékben egyező elvárások (kézi csomózás, szövéssűrűség, flórmagasság) alapján ezek a Kövér Lászlóék által beszerzett szőnyegek nagyon drágák lesznek.

2013-ban a hivatal 5 darab szőnyeget vásárolt ugyanettől a cégtől, melyek a mostani megrendelés négyzetméterének a negyedét tették ki - akkor nettó 12,2 millió forintból megvoltak. Ha a négyzetméterből indulunk ki, akkor a mostani majdnam 270 négyzetmétert lefedő padlóborítás kicsival több mint 60 millió forintba került volna. Természetesen az elmúlt év pénzromlási üteme is drágíthatja a mostani beruházást, ezért nézzünk egy nem ennyire régi beszerzést.

2018-ban a Magyar Nemzeti Bank kötelékébe tartozó Pallas Athéné Alapítványok rendeltek kézi csomozású szőnyeget ugyanettől a társaságtól. Az összesen 5 darabért nettó 16,8 millió forintot fizettek és nagyjából a mostani beszerzésnek a negyede volt a teljes négyzetméter. Vagyis még a két évvel ezelőttihez képest is sokszoros áron vesz szőnyegeket az Országgyűlés Hivatala.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!