2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az apjukat elvesztő gyerekek száma nagyjából ötszöröse azon fiatalokénak, akiknek az anyja hunyt el a kórban.

Világszerte mintegy másfél millió gyerek vesztette el a koronavírus-járvány következtében legalább egyik szülőjét, vagy gondviselőjét - derül ki a londoni Imperial College Seth Flaxman vezette kutatócsoportjának kedden ismertetett tanulmányából. A The Lancet című brit orvosi szaklapban közzétett tanulmány a 2020 márciusa és 2021 áprilisa közötti időszakra vonatkozik.

A koronavírus-járvány jelentős, eddig figyelmen kívül hagyott következményéről van szó - reagált az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) a tanulmányra. Az elemzés egyértelművé teszi, hogy az érintett gyerekek pszichoszociális és anyagi támogatásának központi szerepet kell játszania a járvány következményeire adandó válaszok között.

A tanulmány a többi között a születési, illetve a koronavírussal összefüggésbe hozható halálozási arányszámokra támaszkodik kéttucat államban, az így nyert adatokat pedig kiterjesztették világviszonylatra. A kutatók megjegyzik, hogy mivel államonként eltérő az adatgyűjtés, ezért végeredményként egy feltehetőleg alulbecsült értéket kaptak.

A koronavírus-járvány következtében félárvává, vagy árvává vált gyerekek száma lakosságarányosan kirívóan magas Dél-Afrikában, Mexikóban, Brazíliában és Kolumbiában. Az apjukat elvesztő gyerekek száma nagyjából ötszöröse azon fiatalokénak, akiknek az anyja hunyt el a kórban.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!