1p

A felmerülés ütemében kell Varga Mihálynak biztosítania a forrást.

Újabb forrást biztosít a kormány a Semjén Zsolt nevével összeforrt, 2021. évi „Egy a  természettel” Nemzetközi Vadászati és Természeti Kiállításhoz kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésére és megvalósítására - derül ki a csütörtök késő este megjelent Magyar Közlönyből. 

A kormányhatározat értelmlében a kormány arra kérte fel a pénzügyminisztert, Varga Mihályt, hogy az innovációs és technológiai miniszter, Palkovics László bevonásával az idei költségvetésben 1,677 milliárd forint rendelkezésre állásáról gondoskodjon. 

Egyben rögzítették azt is, hogy a kiállítás és a hozzá kapcsolódó rendezvénysorozat előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos eszközbeszerzésekre nem vonatkozik az a 2013 év végi kormányhatározat, mely a  kormány irányítása alá  tartozó fejezetek költségvetési szerveinél tilalmat rendel el többek között autók, bútorok, informatikai eszközök beszerzésére.

Legutóbb a kormány tavaly novemberben csoportosított át 2 milliárd forintot a vadászati kiállítás előkészítésére. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!