2p

A nagyobbik kormánypárt sikeresnek ítéli az akciót, tehát lesz még folytatása.

"Eddig 186 millió forintot küldtek a Fidesz támogatói a Soros-terv elleni harchoz"

– nyilatkozta a kormányközeli Magyar Időknek Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Hidvéghi közlése szerint a január másodika óta kiküldött több tízezer adománykérő levélre több mint 36 ezren válaszoltak, vagyis küldtek pénzt Orbán Viktornak, hogy a "Soros-terv" elleni fellépésébe forgathassa, ha már a jelek szerint az egymás nyakára érkező Soros-ellenes médiakampányokba ölt közpénzmilliárdok nem voltak elegendők.

Orbán Viktor mosolyog (fotó: Reuters)

Hidvéghi azt is elmondta, hogy átlagosan ötezer forintos mikroadományok érkeztek, de mindegyikért hálásak. Hogy mire fordítják a befolyt összeget? Felvilágosító anyagokra, plakátokra "a kormánypártok előtt álló harchoz." Ebben tehát nem várható újdonság az eddigi kampánygyakorlathoz képest.

"Az akció nyitott, terveink szerint még fogunk élni ezzel a lehetőséggel a következő hetek folyamán, vagyis újabb levelek kiküldésére is sor kerülhet"

- újságolta még el a lapnak Hidvéghi. Orbán Viktor egyébként korábban is kért már támogatást a Fidesz-szavazóktól. 2014-ben a rezsicsökkentést, a bankok elszámoltatását és a Brüsszel elleni harcot támogathatták a levelet kézhez kapók.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!