4p

A miniszterelnök ezt a Kossuth Rádióban jelentette be.

2022. január elsejétől a 25 év alatti fiatalok teljes személyi jövedelemadó-mentesség kapnak,

jelentette be Orbán Viktor a szokásos, péntek reggeli interjújában a Kossuth Rádión. Ez nagyjából 150 milliárd forintot igényel, mondta a miniszterelnök. A családügyi miniszter jelenleg is azon dolgozik, hogy hol legyen a mentesség határa, Orbán szerint ezt érdemes az átlagbérig kiterjeszteni. A kormányfő szerint ha ez meglesz, akkor lesz teljes és kerek a válságkezelési program. Orbán arról beszélt, hogy a fiatalok adómentesítéséről "kemény csatái" vannak Varga Mihály pénzügyminiszterrel.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió stúdiójában, egy korábbi alkalommal. (Fotó: MTI)
Orbán Viktor a Kossuth Rádió stúdiójában, egy korábbi alkalommal. (Fotó: MTI)

Az idei optimista növekedési kilátásait Orbán arra a vállalására alapozta, miszerint több munkahelyet fognak létrehozni a pandémia végével, mint amennyit a vírus elpusztított. Egyszer, 2010 után már sikerült ezt megvalósítani - most is sikerülhet, és ezen nagyon sok szakember dolgozik a  miniszterelnök stábjában. Emellé megvan az ország- és népismeret, ami kulcsfontosságú ebben az esetben. A teljesítmény ugyanis benne van az emberekben, dolgozni akarnak, néha még túl is vállalják magukat, de ezt a teljesítményt ki kell hozni belőlük. Ez pedig az adócsökkentésekkel, egyéb könnyítésekkel sikerülhet, ez nem fojtja le az emberek tenni akarását. Ez lesz a kulcs 2021-ben is. 

A járványhelyzetről..

"Szabadulnánk mindannyian ettől a nyomorúságtól"

- véleményezte Orbán a jelenlegi helyzetet. Ha a brüsszeli beszerzések ütemében haladunk, nyár vége, ősz, amikor annyi embert beoltottak, hogy fel lehet oldani a korlátozásokat. Ha viszont kínai vakcinákat be tudunk szerezni, és ha az emberek is elfogadják ezt, akkor olyan gyorsan tudunk oltani, hogy talán jóval a nyár előtt visszakaphatjuk a régi életünket. De ez attól függ, milyen gyorsan dolgoznak a hatóságaink és milyen gyorsan érkezik a vakcina, mondta Orbán. 

A válságkezelésről 

Az ipari termelés novemberben növekedett, úgy tűnik, az építőipar is kezd visszatérni, szépen teljesít, fejtegette a miniszterelnök. Orbán szerint ezt alapvetően az tette lehetővé, hogy a magyar gazdaság teljesítménye mögött munka alapú gazdaság van, az emberek dolgozni akarnak, és tisztességes bért kapni a pénzükért. Emellett a magyar vállalkozók versenyképesek a nyugatiakkal, folytatta, és miközben az emberek dolgozni akarnak, a vállalkozók egyre jobban tudják irányítani őket. A siker "harmadik lábaként" Orbán a működési környezetet azonosította - itt kitért az adócsökkentések szerepére. Ha megéri dolgozni, vállalkozni, akkor az emberek működtetik az ország gazdaságát, ezért is választották egy teljesen más gazdasági válságkezelést, mint a nyugat-európai országok. A magyar válságkezelés logikája más, egyértelműen, direkten a munkahelyek megőrzésére és a beruházások ösztönzésére irányul, mondta. Orbán szerint fogalmazhatunk úgy is, hogy a kanyarban akarnak előzni.

Az iparűzési adó csökkentésére kitérve elmondta, nem a költségvetésbe hozták be ezt az összeget, ez a pénz Budapesten van, az embereknél, vállalkozásoknál. Igaz, ilyenkor át kell szervezni a működést, a kiadásokat. Amikor a kormány adót csökkent, akkor a kormánynak is hatékonyabban kell költekezni, alkalmazkodni kell ehhez a helyzethez, mondta. A válságkezelési módszerre visszatérve megemlítette a hitelmoratóriumot, ami 3000 milliárd forintot "fogott le a bankoknál". 

Kitért még a 13. havi nyugdíj visszaépítésére - ez lelkileg is fontos, mivel 10 év kemény munka után van lehetőség ennek visszaépítésére. Kiemelte még "a valaha volt legnagyobb otthonfelújítási programot" is.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!