3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A Lánchíd és a Váralagút felújításával kapcsolatos döntéseket hozhatnak meg a képviselők a jövő heti fővárosi közgyűlésen.

A fővárosi közgyűlés elé kerülő előterjesztés szerint a Lánchíd és a Váralagút rekonstrukciója összesen bruttó 22,3 milliárd forintba kerülhet. Tavaly Tarlós 18 milliárd forintra saccolta a projekt költségigényét.

Az előterjesztés szerint a fedezet az idei költségvetésben saját forrásként rendelkezésre áll, ám nem a teljes összeget fogják 2017-ben elkölteni, amennyiben elfogadásra kerül az előterjesztés.

  • Az idei évi előirányzat 941,5 millió forint,
  • 2018-ban 10,47,
  • 2019-ben pedig 10,9 milliárdot költenek a projektre.

A beruházás várhatóan 2017. júniusában kezdődnek és a tervek szerint 2019. decemberében érne véget, melynek során a Lánchíd és a Váralagút mellett a Clark Ádám tér és a Lánchíd pesti hídfője mögötti közúti és villamos aluljáró is megújulna.Vagyis a korábban becsült 2 év helyett 2,5 évig lenne lezárva a Lánchíd és a környéke.

Az előterjesztés részletezi is, milyen feladatokat kell végrehajtani a felújítás során.

A Lánchíd felújítása

  • A közúti pályalemez és a gyalogos járdákat is elbontják és újjáépítik,
  • felújítják a gyalogos korlátokat,
  • szükség szerint rendezik a Duna-medret, korszerűsítik a hajózási jelzéseket,
  • a hídfőkben szélesítik a gyalogos aluljárókat,
  • átépítik a hídfő lépcsőit,
  • restaurálják a kőoroszlánokat és a kőfelületeket,
  • visszaépülnek hiányó műemléki elemek,
  • led technológiás világítást építenek ki, a díszvilágítás egyedi színek megjelenítésére is képes lesz,
  • gyalogos átkelő létesül a pesti hídfő északi és déli járdája között.

Várhegyi alagút

  • részlegesen visszabontják a meglévő mozaikburkolatot és a téglaboltozatot, új vasbeton falazatot alakítanak ki és új mozaikburkolatot tesznek fel,
  • új légcserélési rendszert alakítanak ki,
  • az alagúton belül is led technológiás világítás lesz, ami eddig sötétben volt, az is látható lesz,
  • a keleti kapuzat északi földszinti és első emeleti helyiségeibe kerül át a híd- és alagútmesteri szolgálat,
  • a nyugati kapuzatnál felújítják az önkormányzat tulajdonában lévő helyiségeket,
  • az alagúton belül is elbontják a közlekedési burkolatokat,
  • felújítják a nyílászárókat,
  • vesznek egy, az alagút teljes keresztmetszetében használható takarítógépet.

Clark Ádám tér

  • Csökken a körforgalom mérete, növekednek a gyalogosterek,
  • új díszburkolatot kap a tér,
  • a Lánchíd felőli oldalon  és a Hunyadi János utcai torkolatnál új gyalogos átkelőhely létesül,
  • megújul a közvilágítás,
  • átépülnek a közművek,
  • új locsolóhálózatot alakítanak ki a megváltozó zöldfelülethez,
  • új térbútorok lesznek a téren.

A megvalósuló létesítmények várható élettartama minimum 30 év lesz, és legalább 10 évig felújításra sem lesz szükség.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!