3p

Nem változott márciushoz képest a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet Zrt. gazdasági növekedésre vonatkozó prognózisa; az előrejelzés szerint az idén 2,2 százalékkal bővül, 2009-ben pedig három százalékkal nő a magyar gazdaság - mondta Palócz Éva, az intézet vezérigazgatója kedden Budapesten.

"A növekedés az év folyamán várhatóan gyorsulni fog" - mondta Palócz Éva, hozzátéve, hogy az idén a tavalyi évhez képest a mezőgazdaság hozzáadott értéke emelkedni fog. Az intézet előrejelzése szerint 2008-ban a mezőgazdasági termelés 13 százalékkal nő, a tavalyi 12 százalékos csökkenés után, 2009-re pedig stagnálást várnak.

Elmondta: egyedül az inflációs előrejelzésnél módosították jelentősen a várakozásokat a márciusi kiadványukhoz képest. A Kopint-Tárki szerint az infláció az idén 6,5 százalék lesz, míg jövőre 4,4 százalékos drágulásra számítanak. A korábbi előrejelzésük hat, illetve 3,8 százalék volt.

A vezérigazgató hozzátette: a gáz árának emelkedése és az élelmiszerek drágulása miatt emelték az inflációs prognózist. Szerinte a májusi inflációs adatok sokkolták a piacokat, különösen az erőteljes élelmiszerár-emelkedés.

Arra az újságírói kérdésre, hogy a jegybank az idén emeli-e még az alapkamatot, Palócz Éva úgy válaszolt: a monetáris tanács nem nagyon csinálhat mást. Hozzátette: kérdés, hogy ki mit tart nagyobb ellenségnek, a GDP lassulását, vagy a növekvő inflációt.

A prognózis szerint az államháztartás hiánya 2008-ban a GDP négy százaléka, 2009-ben pedig 3,4 százaléka lesz. A vezérigazgató szerint több tételnél, így például a kamatfizetéseknél, illetve az állam fejlesztési kiadásainál vannak "feszültségforrások". A becslések szerint az idén az államadósság a GDP 68 százalékára nő a tavalyi 66 százalékról, jövőre viszont újra 66 százalék lehet.

A vezérigazgató szerint az első negyedévben visszaeső beruházásoknál 2008 egészében enyhe növekedés várható. Az intézet azt feltételezi, hogy az állami beruházások esése véget ér az idén. Az intézet bruttó állóeszköz-felhalmozással kapcsolatos előrejelzése márciushoz képest nem változott: az idei évre három, míg 2009-re öt százalékos növekedésre számítanak.

A konjunktúrakutató intézet 2008-ra emelte az export és az import növekedésének prognózisát: a márciusi 10,8 százalék helyett, júniusban 12 százalékra emelték az export-növekedés előrejelzését. Az import bővülésének becslése 10 százalékra nőtt a márciusban prognosztizált 9 százalékról.

Az intézet módosította az idei évre várt külkereskedelmi mérleg egyenlegre vonatkozó előrejelzését is: a korábban várt 0,2 milliárd eurós hiány helyett 0,7 milliárd eurós többletet várnak az idei évre, jövőre pedig 0,5 milliárd euró helyett, egymilliárd eurós szufficitre számítanak.

A Kopint-Tárki csökkentette mind az idei évre, mind pedig a 2009-re várt munkanélküliségi rátát. Márciusban 8,1 százalékos mutatót jeleztek előre 2008-ra, amit júniusban nyolc százalékra mérsékeltek, a 2009-re várt nyolc százalékot pedig 7,8 százalékra csökkentették.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!