2017. szeptember 14. 12:10

Tasnádi László, rendészeti államtitkár némileg furcsa körülmények között és vastag pénztárcával mondott le tisztségéről tavaly év végén.

Tavaly év végén Tasnádi László rendészeti államtitkár némileg váratlanul úgy döntött, hogy lemond a bruttó 997 ezres fizetést biztosító posztjáról. Tasnádi távozását hivatalosan nem indokolták, de közrejátszhatott benne az a botrány, amit az 1956-os forradalom évfordulóján bejelentett előléptetése váltott ki. Lázár János a kormányinfón minősítette kínosnak, hogy a III/II-es múltú államtitkárt vezérőrnagyból altábornaggyá léptették elő. A hírek szerint Tasnádinak az fájt, hogy nem védték meg a miniszterrel szemben, az indoklás azonban sántít, hiszen III/II-es múltja miatt korábban is érték már támadások és kritikák. 

Tasnádi László korábban ugyanis Orbán Viktor Nagy Imre-újratemetésen elmondott beszéde idején még a BRFK III/II-es operatív tisztjeként a beépített ügynököktől várt jelentéseket az ott történtekről. Korábbi munkájáról azt mondta, az említett III/II-2 alosztályon kém-, majd terrorelhárítással foglalkozott, amely a rendszerváltás idején beolvadt az újjáalakuló Nemzetbiztonsági Hivatalba, ahol a terrorelhárítási igazgatóságon dolgozott. Később a hírszerzésre került, ahol a terrorfelderítő osztályon végzett munkát.

"Tehát kijelentem, hogy senkiről nem jelentettem semmit. Én a kém- és terrorgyanús személyekről jelentettem az akkori vezetésnek".

Pintér Sándor belügyminiszter és Tasnádi László volt rendészeti államtitkár

Mindenesetre Lázár kritikája betehette a kiskaput az államtitkárnál és tavaly év végén lemondott posztjáról, mellyel összefüggésben jelentős, egyszeri juttatáshoz jutott. A kormany.hu-n elérhető dokumentum szerint december 10-én összesen 2,5 millió forint került a számlájára. 

Egyrészt szabadságmegváltás címén kapott 963 ezer forintot, másrészt pedig az "állami vezetői felmentés után járó juttatásként" 1,5 millió forintot tehetett zsebre. 

A hírek szerint azonban nem sokáig kellett a tartalékaiból élnie az egykori államtitkárnak, hiszen a 24.hu információi szerint három héttel később munkát kapott egykori főnöke, Pintér Sándor, belügyminiszter korábbi cégénél, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-nél.

mfor.hu

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!