3p

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezés megsértése miatt 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az AXA Biztosító Zrt.-nek, és megtiltotta számára a jogsértő magatartás további folytatását.

Az MNB jogelőd felügyeleti hatósága fogyasztóvédelmi célvizsgálatot folytatott le AXA Biztosító Zrt-nél az időskorú személyekkel kötött életbiztosítási szerződéskötések kapcsán az ajánlattételt megelőző tájékoztatási kötelezettség teljesítéséről. A hatóság a vizsgálata során figyelemmel volt arra, hogy az időskorúak az átlagos fogyasztóknál lényegesen kiszolgáltatottabbak egy bonyolult életbiztosítási szerződés megkötésekor, ezért a biztosítóktól fokozott figyelem és együttműködés várható el az e szerződésekre vonatkozó tájékoztatás során.

A vizsgálat kiterjedt a biztosító igényfelmérési gyakorlatára is, azaz, hogy a befektetési egységekhez kötött életbiztosítási szerződések megkötésére a fogyasztók tényleges igényeinek megfelelően került-e sor. A jogszabályi rendelkezések előírják a biztosítóknak és a biztosításközvetítőknek, hogy az életbiztosítási szerződés megkötése előtt – az olyan megtakarítási elemet nem tartalmazó, tisztán kockázati életbiztosítások kivételével, amelyeket pénzügyi intézmény az általa nyújtott, pénzügyi szolgáltatással összefüggésben javasolt, vagy amelyeknek a biztosítási összege nem haladja meg az 1 millió forintot – mérjék fel, illetve az ügyfél által megadott információk alapján pontosítsák a fogyasztó igényeit.

Határozottan elvárható, hogy időskorú fogyasztók esetében a biztosítók fokozott figyelemmel és körültekintéssel járjanak el az igényfelmérésnél, hiszen az időskorúak – kiszolgáltatott helyzetüknél fogva – erőteljesebb védelmet igényelnek.

Az MNB a vizsgálat során megállapította: az AXA Biztosító Zrt az időskorú ügyfelekkel anélkül kötött hosszú távú elkötelezettséggel járó, folyamatos díjas életbiztosítási szerződést, hogy meggyőződött volna az ügyfelek tényleges igényeiről, valós szándékáról. Ezzel az eljárással megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. Az MNB Pénzügyi Stabilitási Tanácsa ezért határozatában 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, és megtiltotta a jogsértő magatartás további folytatását.
Az MNB a biztosítóknál jövőben lefolytatandó vizsgálatok során is kiemelt figyelmet fordít az időskorúakkal, illetve a kiszolgáltatott fogyasztókkal kapcsolatos eljárások felülvizsgálatára.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!