3p

Először finanszíroz vízgazdálkodási projektet Fekete-Afrikában az Eximbank.

Magyar technológiával épül szennyvíztisztító-telep és épülhetnek készházak Ghánában. Erről Joó István, a külgazdasági és külügyminisztérium helyettes államtitkára számolt be kedden telefonon a ghánai fővárosból az MTI-nek.

A nyugat-afrikai ország második legnagyobb városában, a mintegy kétmillió lakosú Kumasiban tették le hétfőn egy 10 millió euró (több mint 3,1 milliárd forint) értékű szennyvíztisztító-komplexum alapkövét. Fekete-Afrikában ez az első vízgazdálkodási projekt, amelyet az Eximbank finanszíroz. A telepet a Pureco Kft. tervezte és építi meg. Ez jelentős siker Magyarország számára, mert a ghánai befektetők meglehetősen erős versenyben választottak végül magyar technológiát - mondta Joó István.

Az üzem több mint 100 ezer ember életminőségének javításához fog hozzájárulni 2020 közepétől, és a cég tárgyalásokat kezdett a ghánai féllel további szennyvíztisztító-telepek építéséről - tette hozzá a helyettes államtitkár.

Afrikának, és így Ghánának is az egyik legsúlyosabb gondja a lakhatás megoldása, mert ez nagymértékben befolyásolja az itt élő emberek életminőségét, végső soron pedig azt, hogy itt helyben keresnek-e megélhetést, boldogulást vagy távol hazájuktól. A mintegy 30 milliós országnak a következő években közel kétmillió lakást kell felépítenie, ezért van kiemelt jelentősége annak, hogy a fővárosban, Accrában kedden felavatták egy magyar vállalkozás, a Solin Energy Kft. egy készház-technológiával felépített, 150 négyzetméteres lakóegységét - mondta.

Ennek a háznak az elemei Magyarországon készültek, és magyar szakemberek itt szerelték össze azokat kevesebb mint 11 nap alatt, ami helyi szakértők és minisztériumi munkatársak szerint rekord a gyorsaságban. A magyar cég 10 ezer lakóegységnek a felépítéséről kezdett most tárgyalásokat a lakásügyi minisztériummal.

"Vezető ghánai kormánytisztviselőkkel folytatott megbeszéléseink alapján elmondhatjuk: mindkét cég példája azt mutatja, hogy Fekete-Afrikában óriási az érdeklődés a magyar szakértelem és technológiák iránt, valamint hogy a magyar cégek előtt óriási lehetőségek vannak az itteni mezőgazdaságban, vízgazdálkodásban, feldolgozóiparban, de akár a védelmi iparban is" - szögezte le a helyettes államtitkár.

Ghánában az elmúlt évek során többször is szorgoskodott már a magyar állam: mintagazdaságot létesítettünk az afrikai országban, és különböző sportlétesítmények építése is terítéken van.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!