4p

Félmilliárd forint értékben 300 ezer adag kábítószert vontak ki a piacról, emellett hasonló értékben történt vagyonvisszaszerzés az ORFK most befejeződött háromhetes akciósorozata eredményeként.

Utóbbit a kábítószer elleni küzdelem nemzetközi napján, június 26-án hétfőn tartott eseményen közölte az ORFK.

Szelei Pál, az ORFK bűnügyi főosztályának vezetője a konferencia megnyitóján elmondta: a rendőrségi statisztikák alapján hazánkban az elmúlt években minden huszadik bűncselekmény kábítószerrel volt kapcsolatos. Hozzátette: ma Magyarországon minden nap több mint húsz eljárás indul kábítószerrel kapcsolatos jogsértés miatt.

Surján Orsolya, a Nemzeti Népegészségügyi Központ helyettes országos tisztifőorvosa kitért arra, hogy az idei kábítószer-ellenes világnap mottója a megbélyegzés és a diszkrimináció leállítását, a megelőzés erősítését hangsúlyozza. "Csak úgy fogunk tudni eredményeket elérni a kábítószer-ellenes küzdelemben, ha nemcsak a szakemberek, hanem a társadalom is megmozdul és elindul a megelőzés irányába".

Kokainból Magyarországon 77 kilót foglaltak le tavaly. Fotó: Depositphotos
Kokainból Magyarországon 77 kilót foglaltak le tavaly. Fotó: Depositphotos

A helyettes országos tisztifőorvos a Központ fontos feladatának nevezte a kábítószer-egyeztető fórumok szakmai segítését, a megelőző-felvilágosító szolgáltatók összefogását. Utóbbiak kapcsán elmondta: ezek feltárják annak okait, miért nyúlt a fiatal kábítószerhez, segítenek a leszokásban, és jövőképet is mutatnak.

Fülöpné Csákó Ibolya, az ORFK bűnügyi főosztályának kiemelt főreferense elmondta: a Kábítószer és Kábítószerfüggőség Európai Megfigyelőközpontja (EMCDDA) által a múlt héten kiadott jelentés megállapításaihoz, az európai trendekhez idomulva riasztó módon Magyarországon is megjelentek a szintetikus katinonok, amelyek pszichoaktív hatásúak.

"Kokainból évek óta rekordmennyiséget, tavaly 300 tonnát foglaltak le Európában, Magyarországon ez a szám 2022-ben 77 kiló volt".

A főreferens kiemelte: az ORFK idén immár harmadik alkalommal megszervezett, és vasárnap zárult háromhetes összehangolt országos akciósorozatának célja a kábítószerek és az illegális gyógyszerek elleni fellépés volt. Az akcióban valamennyi vármegye részt vett.

"A három hét során félmilliárd forint értékben 300 ezer adag kábítószert foglaltunk le. Az akciókban 2542 rendőr vett részt, 317 ügyben történt intézkedés, ezekben 461 személyt hallgatott ki gyanúsítottként a rendőrség, közülük 125-öt őrizetbe vettek, ebből 111 esetben letartóztatást, öt esetben bűnügyi felügyeletet rendelt el a bíróság. Közel ezer tő kannabisz növényt, és 55 kiló kannabisz-virágzatot és ugyanennyi amfetamin típusú anyagot foglaltunk le" - ismertette az adatokat Fülöpné Csákó Ibolya.

Az említett szintetikus katinonból húsz kilót foglalt le három hét alatt a rendőrség, ami hatalmas mennyiség; emellett kokaint és extasy-t is.

"Az akciók során 112 millió értékben készpénzt foglaltunk le, 115 millió értékben gépkocsit, 51 millió értékben ékszert, 74 millió forint értékben történt ingatlanok zár alá vétele. Ezek összesen szintén mintegy félmilliárd forintot tesznek ki" - hangsúlyozta a főreferens.

Felhívta a figyelmet arra, hogy hamis gyógyszereket, álgyógyszereket híres emberek, ismert orvosok nevében hirdetnek az interneten, és ezeket a készítményeket sajnos nagyon sokan meg is veszik az interneten, holott ezekkel a szerekkel veszélyeztetik az egészségüket. "Az elmúlt három hétben, különös tekintettel a diákok nyári szünetére a bűnmegelőzési kollégák számos előadást tartottak a megelőzésről, az illegális szerek használatának veszélyeiről.

Az ENSZ határozata alapján 1988 óta tartják június 26-án a kábítószer-elleni küzdelem nemzetközi napját azzal a céllal, hogy az illegális kábítószer-fogyasztást világviszonylatban jelentősen csökkentsék. Világszerte mintegy 200 millió ember fogyaszt rendszeresen illegális szereket, a drog évente mintegy 200 ezer ember haláláért közvetlenül felelős. Magyarországon 1997 óta tartják hivatalosan a kábítószer-ellenes napot.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!