2p

Németország legnagyobb telekommunikációs csoportjának, a Deutsche Telekomnak a nyeresége éves bázison 34 százalékkal nőtt, bevétele 0,3 százalékkal csökkent 2014 második negyedévében.

A jó negyedéves eredmények elérésében nagy szerepe volt annak, hogy a Deutsche Telekom amerikai leányvállalata, a T-Mobile nyereséget termelt az idei második negyedévben, szemben a tavalyi második negyedév veszteségével.

A T-Mobile teljesítménye azért is fontos a csoportnak, mert több érdeklődő is akadna, akik szívesen felvásárolnák az amerikai egységet. Korábban a Deutsche Telekomnak se lett volna ellenére egy ilyen megoldás, mert a német csoport úgy vélte, hogy amerikai üzletága csak korlátozottan növekedhet az erős piaci verseny miatt. A mostani jó negyedéves eredmények azonban a tervek újragondolására ösztönözhetik.

Elemzők szerint lenne mire költeni a Deutsche Telekomnak a T-Mobile eladásából befolyó pénzt, ugyanis több milliárd eurójába kerül, hogy fejlessze németországi belföldi hálózatát és tartani tudja előnyét riválisaival, például a Vodafone csoporttal szemben.

2014 második negyedévében a Deutsche Telekom nettó nyeresége 711 millió euró lett, bevétele 15,11 milliárd euró. Magyarországi leányvállalata, a Magyar Telekom 151,8 milliárd forint konszolidált árbevételt és 11,58 milliárd forint adózott eredményt ért el, a bevétel 3,3 százalékkal, a nettó profit 5,1 százalékkal marad el 2013 azonos időszakáétól.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!