2019. március 28. 07:27
MTI

Plusz 15 millió eurós hitelkeret nyílik az Eximbankban az afrikai szigetországgal közös kereskedés finanszírozására, és még 30 millió forintot adunk arra, hogy az ottani zenetanárokat a a Kodály-módszer szerint képezzék. Szijjártó Péter szerint Afrika tulajdonképpen a jövő Kínája.

Afrika a jövő kontinense, ehhez nem fér kétség - jelentette ki a Zöld-foki Köztársaság fővárosában, Praiában tartózkodó Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.

A miniszter közölte: az afrikai kontinensen megy végbe a globális növekedés jelentős része a következő időszakban. Amit néhány éve Kína jelentett a világgazdaságnak, azt a jövőben az afrikai kontinens fogja jelenteni. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a világ legerősebb gazdaságával rendelkező államok szinte minden afrikai országban jelen vannak, és próbálják megtalálni a maguk hasznát a gazdasági növekedésből.

Szijjártó Péter és Luís Filipe Tavares, a Zöld-foki Köztársaság külügyekért és közösségekért felelős miniszter találkozója Praiában 2019. március 27-én. (Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev) Szijjártó Péter és Luís Filipe Tavares, a Zöld-foki Köztársaság külügyekért és közösségekért felelős miniszter találkozója Praiában 2019. március 27-én. (Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev)

Szijjártó Péter szerint nekünk, magyaroknak, saját lehetőségeink tudatában azt a néhány országot kell kiválasztani, amelyek készek az együttműködésre és különböző okoknál fogva jobban megértjük velük egymást. Ezzel kapcsolatban utalt arra, hogy a Zöld-foki Köztársaság is keresztény ország, amely komolyan veszi a keresztény értékeket, a keresztény örökséget. Az ország nagyra becsüli, hogy Magyarország is hasonlóan gondolkodik ezekről a kérdésekről, ezért van a két ország között egy alapvető szimpátia, amely biztosítja a gazdasági együttműködés megfelelő alapját - közölte.

A Zöld-foki szigeteken tett látogatás kapcsán közölte: Budapest most alapozza meg a két ország közötti együttműködés jövőjét azáltal hogy 

35 millió euró értékben lehetőséget biztosít magyar vállalatoknak arra, hogy mezőgazdasági, illetve öntözési és vízgazdálkodási projekteket hajtsanak végre a nyugat-afrikai országban. 

Kifejtette: a Zöld-foki szigeteken köztudottan nehézségekbe ütközik a vízellátás, a magyar vállalatok pedig gyakorlatilag a tengervíz sótalanításával, valamint a szennyvíz feldolgozásával és kezelésével állítanak majd elő olyan vizet, amely alkalmas lesz a mezőgazdasági területek öntözésére.

Magyarország emellett megnyit egy 15 millió eurós hitelkeretet az Eximbankban, amely már piaci alapú együttműködést tud finanszírozni 

- mondta a miniszter.

Hozzátette: annak érdekében, hogy a magyar vállalatok jogilag biztonságos környezetben tevékenykedhessenek a szigetországban, Budapest beruházásvédelmi, illetve a kettős adóztatást kizáró megállapodást köt Praiával. A gazdasági együttműködési megállapodás aláírásával pedig létrejön a gazdasági vegyesbizottság a két ország között, ami egy állandó platformja lesz a gazdasági jellegű megbeszéléseknek.

Szijjártó Péter felhívta a figyelmet, hogy a gazdasági együttműködést akkor lehet jól megalapozni, ha az az emberek közötti kapcsolatokra épül. Ezért Budapest évente tíz ösztöndíjat biztosít a zöld-foki hallgatók számára magyarországi egyetemeken. Emellett fontos kérdés a zöld-foki zenei és művészeti oktatás, amelyet a szigetországban a Kodály-módszerre alapoznak. Annak érdekében, hogy a Zöld-foki Köztársaságban a következő három évben minden zenetanárt kiképezzenek e módszerre, Magyarország

30 millió forintos finanszírozást nyújt.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter leszögezte: Magyarország azt szorgalmazza, hogy az Európai Unió és a Zöld-foki Köztársaság közötti gazdasági együttműködés szorosabb legyen.



Jöjjön el a 2019-es év egyik legizgalmasabb KKV-eseményére! Több mint 50 előadó és panelbeszélgetés-résztvevő 5 szekcióban! Hogyan tudják kihasználni a magyar KKV-k a digitalizációban rejlő lehetőségeket, és miből tudják ezt finanszírozni? A geopolitikai kihívások, a Brexit és a kereskedelmi háború tükrében mi vár a magyar KKV-kra?
Néhány név az előadók közül: MAGYAR LEVENTE - Külgazdasági és Külügyminisztérium, miniszterhelyettes - JAKAB LÁSZLÓ - Innovációs és Technológiai Minisztérium, miniszteri főtanácsadó - FÁBIÁN GERGELY - Magyar Nemzeti Bank, igazgató - WOLF LÁSZLÓ - OTP Bank, vezérigazgató-helyettes - JELASITY RADOVAN - Erste Bank, vezérigazgató - BALOG ÁDÁM - MKB Bank, elnök-vezérigazgató - HEGEDÜS ÉVA - Gránit Bank, elnök-vezérigazgató - BÚZA ÉVA - Garantiqa, vezérigazgató - RASKÓ GYÖRGY - agrárközgazdász - SALGÓ ANDRÁS - BMW Group Magyarország - FERNBACH ZOLTÁN - Mercedes-Benz Hungária Kft., Hálózatfejlesztési és tréning igazgató - LAUFER TAMÁS - IVSZ, elnök
*/?>

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!