2p

Élénk befektetői érdeklődés mellett kelt el az Európai Unió idei első kibocsátásnak keretében piacra helyezett 3 milliárd eurónyi kötvény, amelyből Portugália és Írország pénzügyi támogatási csomagjának következő részletét fedezik - számolt be az Európai Bizottság hétfőn kiadott közleményében.

A "széles körű és erős" érdeklődés az uniós végrehajtó testület szerint a piaci bizalom egyértelmű megnyilvánulása. A kibocsátás érdekessége, hogy ritkán alkalmazott hosszúságú, 30 éves lejáratú értékpapírokról van szó (3,75 százalékos alapkamat mellett).

A kötvényeket elsősorban biztosítói, illetve nyugdíjalapok vásárolták meg, mintegy egyötöde pedig bankokhoz került. Az érdeklődő befektetők 70 százaléka német, 13 százaléka brit volt, de például Svájcból is jelentkeztek vásárlók.

A kibocsátás 3 milliárd eurós bevételét egyenlő arányban osztják fel Portugália és Írország támogatási csomagja között. Lisszabon esetében összesen 78, Írország javára összesen 85 milliárd eurós - többéves - pénzügyi támogatási programot indított az EU és a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

Tavaly az EU összesen 29,2 milliárd eurónyi kötvényt bocsátott ki hét tranzakció keretében a két szóban forgó euróövezeti ország, valamint Románia támogatására.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!