Az athéni utcákon a rendőrség ezalatt könnygázzal és gumilövedékekkel igyekezett szétoszlatni a megszorítások ellen tüntetőket, páran meg is sérültek, miután több mint 7 ezren tüntettek a parlament épülete előtt is. A fővárosban lezajlott több tiltakozó akció során kormányhivatalokat is támadtak a tüntetők.
A görög fővárosban éjszakáig nem közlekednek a buszok, a légiirányítók is négyórás sztrájkot tartottak, és sok közalkalmazott is beszüntette a munkát. A görög állami hírügynökség, az ANA 24 órás sztrájkot tartott.
Görögország két legnagyobb szakszervezete egyúttal országos sztrájkot hirdetett március 11-re is a súlyos pénzügyi válság miatt tervezett újabb megszorító intézkedések ellen. A magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY szakszervezet szövetség pénteken bejelentette, egynapos sztrájkot hirdetett jövő héten csütörtökre. Az állami ágazati dolgozókat összefogó ADEDY eredetileg néhány nappal később, március 16-ára tervezett sztrájkot.
Időközben a görög kormányfő Luxembourgban találkozott az Eurogroup elnökével, majd később Angela Merkel német kancellárral. Jean-Claude Juncker szerint Athén továbbra sem vár pénzt európai partnereitől, csupán olyan nyilvános elkötelezettséget az euróövezeti országoktól, amely megnyugtatja a nemzetközi piacokat.
A német kancellár saját szavai szerint "érdekes és baráti" tárgyalásokat vár Papandreuval. A német sajtónak nyilatkozva, arra a kérdésre, hogy mit vár a német kancellárral való találkozótól, a görög kormányfő hangsúlyozta: olyan európai támogatást, amelynek segítségével ésszerű feltételekhez juthatunk hitelhez. A német kancellárral folyatott tárgyalásokról kiszivárgott hírek szerint Merkel megerősítette, hogy Papandreu nem kért hitelt. Merkel egyúttal dicsérte a bátor megszorító-csomagot.
A görög kormány az idén összesen 16 milliárd eurós megtakarításra készül, mivel az uniónak tett ígéret szerint a tavalyi 12,7 százalékról 8,7 százalékra kell az idén leszorítani az államháztartási hiányt a 300 milliárd eurós adóssággal küzdő Görögországban.
Athén az idén már két sikeres eurókötvény-kibocsátással csapolta meg a hitelpiacokat, 8 és 5 milliárd euróval, de korábban azt sem zárták ki, hogy esetleg a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulnak segítségért.
MTI