2p

A legjobb helyzetben lévő vállalkozások is 50 százaléknál nagyobb hiánnyal küzdenek.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézete felmérése alapján a cégeknek mindössze 7 százaléka vár javulást, 52 százalék szerint nem lesz enyhülés, 41 százalék pedig a mostaninál is nagyobb munkaerőhiánytól tart.

A helyzetre jellemző, hogy a megkérdezettek kétharmadánál volt az év elején betöltetlen álláshely, 23 százalékuknál tíznél több is. Munkaerőhiányra visszavezethető nehézségekkel már tavaly 69 százalék szembesült - tették hozzá.

Még ennél is jobban növekedhet a munkaerőhiány. Fotó: depositphotos
Még ennél is jobban növekedhet a munkaerőhiány. Fotó: depositphotos

A visszajelzésekből kiderül, hogy a 20 és 49 fő közötti vállalkozások helyzete a legkedvezőbb, de őket is 50 százaléknál nagyobb arányban sújtja a munkaerőhiány. Az ágazatok közül a kereskedelem mutat hasonló arányt. A feldolgozóiparban, építőiparban, szolgáltatásokban 70 százalék körüli vagy annál nagyobb a nehézséggel szembesülők aránya, csakúgy, mint az 50 fősnél nagyobb cégek körében.


Az érintettekkel együtt megvizsgálták azt is, hogy a kihívásra milyen válaszokat találtak a magyar vállalkozók. A legnagyobb, 51 százalékos arányt az atipikus foglalkoztatási formák érték el, tehát a távmunka és a részmunkaidő a legnépszerűbb megoldás. 43 százalék a diákmunkában látja a megoldást, míg 34 százalék új munkaerő-toborzási megoldásokat keresett, és csaknem ugyanennyi, 33 százalék magasabb fizetéssel akar előnybe kerülni. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!