2018. szeptember 28. 09:15
mfor.hu

Az épület reprezentációs célokat fog szolgálni, üzemeltetése évi 28,5 milliót vihet el.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint már ki is nézték az ingatlan a vietnámi Hanoiban, melynek megvásárlására legfeljebb 7,1 milliárd forintot költhetnek el. Az épület a jövőben Magyar Művelődési és Közösségi Házként fog funkcionálni.

Ezt az épületet nézte ki a magyar állam (Fotó: Google Maps) Ezt az épületet nézte ki a magyar állam (Fotó: Google Maps)

A határozat szerint az idei évben 5,7, jövőre pedig 1,2, 2020-ban pedig a maradék 214 millió forintot utalnák át. A vásárlással kapcsolatos előkészületek elvégzésére Orbán Viktor a külgazdasági és külügyminiszter, valamint a nemzeti vagyok kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter bízta meg. 2020-tól kezdődően az ingatlan üzemeltetése, karbantartása és céljainak megvalósítása évi 28,5 milliót vihet el a határozat szerint.

Az ingatlan vagyonkezelője majd a Külgazdasági és Külügyminisztérium lesz.