2p

Ennek majdnem az egytizede csak a sportra áramlott TAO-pénz. 

Összesen 884,5 milliárd forintról mondott le a kormány tavaly az érvényesíthető adókedvezmények miatt - derül ki 2017-es költségvetés zárszámadásából. Ez az összeg a kormány számításaival összhangban van, hiszen a büdzsé tervezésekor 859,2 és 935,8 milliárd forint közötti igénybevétellel számoltak. Ugyanakkor elmarad a 2016-os tényadattól, akkor a különböző adókedvezmények miatt 958,4 milliárdról mondott le a kormány. 

A legnagyobb összeg a személyi jövedelemadóból érvényesíthető kedvezmények miatt nem folyt be a büdzsébe, 279 milliárd forint. Ennek döntő részét a családi adókedvezmények teszik ki, csak tavaly 240 milliárd maradt a családoknak ennek köszönhetően. Tavaly már majdnem elérte a 200 milliárd forintot a társasági adóból igénybe vett kedvezmények mértéke is, 199 milliárd forint volt. 

Ebből 81,2 milliárd forint esett ki a költségvetésből a "sportcélú támogatás utáni adókedvezmény", vagyis a TAO-támogatások miatt. Az összeg egyébként a második legmagasabb, ennél többről emiatt 2016-ban mondott le a kormány, 135,1 milliárdról. 

A tavalyi igénybevétellel együtt a rendszer létezése, 2011 júliusa óta összesen 440,5 milliárd forint ment el a sportra ilyen módon a büdzséből.

Előadó-művészeti szervezet támogatása miatt 28,7, a filmtámogatás kedvezménye miatt pedig 7,9 milliárd forint nem folyt be a költségvetésbe. 

Százmilliárdnál is nagyobb összegben érvényesítettek illeték és szochó-kedvezményeket, egyaránt 112,6-112,6 milliárd forintot. Utóbbi főként a munkahelyvédelmi kedvezményeket jelenti, melyeknek köszönhetően 111,7 milliárd forint maradt a vállalkozásoknál. Ez azonban jócskán elmarad attól a nagyságrendtől, mint amire a kormány a költségvetés összeállításakor számított. Akkor úgy számoltak, 143-147 milliárd forint között lehet az érvényesített kedvezmények összértéke. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!