2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az aranyvasárnap hétvégéjén meglódult a friss fogyasztási cikkeket, élelmiszereket kínáló üzletek forgalma - írja a Magyar Idők keddi számában közölt összeállításában.

Akár a 950 milliárd forintot is meghaladhatja a decemberi forgalom, ami kiváló eredmény a korábbi évekhez viszonyítva - mondta a lapnak, Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára.

A főtitkár rámutatott: az élelmiszer-értékesítés idén eddig 3-4 százalékkal nőtt, az iparcikkek piaca pedig jelentős, 6-8 százalékos bővülést produkált.

Vámos György emlékeztetett rá, hogy az új nyitvatartási rend szerint szenteste napján a korábbi évek 14 órai zárásához képest idén már 12 órakor bezárnak az áruházak, amelyek közül eleve csak a napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletek tarthatnak nyitva.

A kiskereskedelem 2013 óta folyamatosan nő, így például tavaly is hat százalék feletti ütemben bővült a piac az ünnep előtti bevásárlási szezonban, az éves növekedési dinamika öt százalék volt. Idén összességében 5-6 százalékos növekedéssel számolnak a hazai kiskereskedelemben működő cégek - írja a Magyar Idők.

Az Auchan áruházlánc egész évben tapasztalta a fogyasztási kedv növekedését, ennek megfelelően a karácsony előtti bevásárlási szezon is jól alakul, beleértve a friss élelmiszerek, szezonális termékek szenteste előtti forgalmát.    

A Tesco az éves forgalom ötödét produkálja novembertől az év végéig, ez a korábbi évek adatai alapján azt jelenti, hogy az idén 140-150 milliárd forint körüli bevételt érnek el a karácsonyi szezonban, ami még több lehet az online vásárlások idén tapasztalt, ugrásszerű gyarapodása miatt.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!