2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az egy évvel korábbinál 17 százalékkal több illetékbevételről adott számot az APEH az év első kilenc hónapjában. A hivatal szerint ennek jelentős része az ingatlanok átruházásából fakad.

Illetékekből szeptember végéig 114,32 milliárd forint folyt be, ebből 13,1 milliárd szeptemberben - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatokból. Az első háromnegyedévi illetékbevétel 17,4 százalékkal haladja meg a tavalyi első kilenc havit.

Az illetékbevétel 55 százaléka (62,475 milliárd forint) a háztartások, 45 százaléka (51,846 milliárd forint) a vállalkozások befizetéseiből származik. A legnagyobb bevételt továbbra is az ingatlan-átruházások fialják (85,2 milliárd forint), a másik legnagyobb bevételi tétel a gépjármű-átruházások kapcsán keletkezett (17,17 milliárd forint).

A háztartások a felsorolt címeken 40,58 milliárd, illetve 12,79 milliárd forint illetéket róttak le, míg az öröklési illeték 5,66 milliárd, az ajándékozási illeték 1,58 milliárd forintot vett ki a kasszájukból. Bírósági eljárási illetékekre szeptember végéig 1,04 milliárd, államigazgatási eljárási illetékekre mintegy 648 millió forintot költöttek a háztartások.

A vállalkozások befizetései között a legnagyobb tétel szintén az ingatlan-átruházási illeték - 44,62 milliárd forint - volt. Gépjármű-átruházási illeték címén mintegy 4,38 milliárd, bírósági eljárási illeték címén 2,1 milliárd, államigazgatási eljárási illeték címén mintegy 657 millió forintot fizettek ki.

A szeptember végéig képződött 114,32 milliárd forint illetékbevételből közel 64,26 milliárd forintra a központi költségvetés, közel 49,13 milliárdnyira az önkormányzatok jogosultak, mintegy 935 millió forintot pedig az ügyfelek részére visszatérítettek. Budapesten szeptember végéig 37,44 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, az összes bevétel mintegy egyharmada. A megyék közül a legtöbb illetéket (12,56 milliárd forint) Pest megyében fizették be a háztartások és vállalkozások, a második legnagyobb illetékbevétellel (3,36 milliárd forint) Veszprém megye dicsekedhet.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!