2p

Az idei költségvetés Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) fejezetéből csoportosítja át azt a 6 milliárd forintot a kormány, amelyből létrehozza a költségvetés közvetlen bevételei és kiadásai című fejezetben a Széchenyi Kereskedelmi Bank Zrt. betéteseinek kártalanítására szolgáló kárenyhítési keretet.

Az összeget a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetből, a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációja terhére csoportosítják át. A kormány indoklása szerint ezen az előirányzaton ennyi megtakarítás várható.

A 6 milliárdos keretből a Széchenyi Bank betéteseit kártalanítják, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) által kifizetett kártalanítási összegen felül, úgy, hogy a fennálló követeléseket - a bankban fennálló állami tulajdonrész mértékével arányosan, azaz 49 százalékig - kifizetik.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kárenyhítési alapot állítanak fel a Széchenyi Bank betéteseinek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyancsak csütörtökön közölte, hogy az állam a Széchenyi Bankban fennálló állami tulajdonrész mértékével arányosan, 49 százalékig helytáll a banknál elhelyezett betéteknek, az OBA által nem biztosított, azaz 30 millió forint feletti részéért.

A kárenyhítési alapot a Nemzetgazdasági Minisztérium kezeli.

Az OBA egy héttel ezelőtti közleménye szerint Széchenyi Bank betéteseinek 13,957 milliárd forintnyi kártalanítást fizet az alap. A banknál a kártalanítás 1338 ügyfelet érint, közülük 1033 (77 százalék)  magánszemély.

A Széchenyi Bank tevékenységi engedélyét december 5-én vonta vissza a Magyar Nemzeti Bank, mert a hitelintézet működése nem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek, és súlyosan megsértette a felügyeleti hatóság határozatát is. A bank további működése veszélyeztette volna az ügyfelek érdekeit, illetve a hitelintézet kötelezettségeinek teljesítését.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!