5p

A Közgép szerint szabályszerűen lefolytatott közbeszerzésen nyerték el az M4-es autópálya egy szakaszának építésére kiírt munkát; a Strabag is azt közölte, hogy szerződésük érvényessége és jogszerűsége megkérdőjelezhetetlen.

A Közgép Zrt. konzorciuma nyílt, a jogszabályi előírásoknak megfelelően lefolytatott közbeszerzésen nyerte el legalacsonyabb árú ajánlatával a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektjének, az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakasza egy részének megvalósítását - közölte csütörtökön a társaság.

A konzorcium projektrészéhez tartozó 2,34 kilométeres szakasz hosszának felén nem egyszerűen autópálya-építés a feladat, hanem olyan új hídszerkezetek építése is, amelyeken az autópálya átvezet a Tiszán. Ennek fajlagos költségei értelemszerűen eltérnek a puszta útépítéstől - fogalmaz közleményében a Közgép.

Az összesen három épülő műtárgy közül a legnagyobb egy új Tisza-híd, amely 756 méter hosszú, több mint 28 méter széles, önmagában mintegy 8500 tonnányi acélszerkezet gyártásával és helyszíni szerelésével jár.

A Tisza bal parti kezelőútja felett egy kisebb hidat, a jobb parton pedig egy 416 méter hosszú ártéri hidat épít a társaság.

Az érintett szakasz teljes nyomvonala a Tisza árterületén halad, a kivitelezés során ezért speciális műszaki követelményeknek kell megfelelni, a talajviszonyok miatt például költséges az előírt, akár 10-11 méter magasságú töltések építése. A NATURA 2000 védett területeken a környezetvédelmi előírások is rendkívül szigorúak - emelték ki.

A társaság közleményében hangsúlyozta, a Közgép Zrt. ellen tudomásuk szerint a szerződéssel kapcsolatban sem Magyarországon, sem külföldön nincs folyamatban semmilyen vizsgálat. A Közgép és konzorciuma a szerződésében vállaltaknak megfelelően teljesít, a helyszíni munkálatok most is folyamatosan, teljes kapacitással folynak.

A Közgép szerint a sajtóhírek és nyilatkozatok azért is érthetetlenek, mert az Európai Bizottság regionális fejlesztésért felelős szóvivője csütörtökön azt közölte: a projekt uniós támogatására vonatkozó kérelmet Magyarország 2013 végén nyújtotta be Brüsszelben, de a bizottság sosem hagyta jóvá. Az pedig már 2015 januárjában megjelent a Magyar Közlönyben, hogy a kormány - az M4-es autópálya beruházástól függetlenül - költségvetési forrásból finanszírozva összekötné az M5-ös autópályát és a 4-es főutat.

A Strabag sem tud semmilyen vizsgálatról

A Strabag Általános Építő Kft. azt közölte: az M4-es autópálya Abony-Fegyvernek közti szakaszának megépítésére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. három, egymástól független pályázatot írt ki, ezek egyikét nyerte meg legolcsóbb ajánlatával a Strabag.

A társaság ellen sem Magyarországon, sem külföldön nincs semmiféle vizsgálat az adott szerződéssel kapcsolatban - hangsúlyozták.

A Strabag által kivitelezendő útszakasz szerződés szerinti ára 31,5 milliárd forint, ami kilométerenként 2,38 milliárd forint.

A társaság közleményében rámutatott, mint a legolcsóbb ajánlattevő nyerték el a megbízást az adott szakaszra. Magyarországon a sok éves építőipari recesszió idején folyamatosan csökkentek az árak, köztük az útépítésé is. A 13,2 kilométer autópálya és 11 híd kivitelezésére benyújtott árajánlatuk megegyezik a jelenlegi hazai autópálya építés átlagával.

A Strabag mindenben a szerződésnek megfelelően jár el, így a szerződés érvényessége és jogszerűsége megkérdőjelezhetetlen - írták közleményükben.

Szerda este az Index írt arról, hogy, hogy információi szerint az Európai Bizottság elutasította a 30 kilométeres útszakasz megépítéséhez benyújtott 110 milliárd forintos támogatási kérelmet, mert túlzottnak tartja az építési költséget. A híroldal úgy tudja, hogy Brüsszel szerint a kilométerenkénti mintegy 4 milliárd forintos ár a kartellezés gyanúját veti fel.

Az MTI érdeklődésére Jakub Adamowicz, az Európai Bizottság regionális fejlesztésért felelős szóvivője csütörtökön elmondta, hogy a projekt uniós támogatására vonatkozó kérelmet Magyarország 2013 végén nyújtotta be Brüsszelben, de a bizottság sosem hagyta jóvá. "(A projektet) Magyarország visszavonta, miután a bizottság aggodalmainak adott hangot a magas költségek miatt" - mutatott rá Adamowicz.

A kormány a cégekkel fizettetné ki a kárt

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón kifejtette, hogy az M4-es autópályával kapcsolatos európai bizottsági elutasítás miatt a kormány most azon dolgozik, hogy Szolnokot az M5-ös autópályával kösse össze egy négysávos autóúttal.

A brüsszeli elutasítása miatt várható megoldás a jelenleg folyamatban lévő beruházás felfüggesztése lesz, és kiírnak egy új közbeszerzési eljárást. Emellett azonban tisztázni kell az M4-es ügyében, hogyan alakult ki a kivitelezési ár, valamint a Brüsszel által felvetett kartellgyanút is - mondta.

A Miniszterelnökség vezetője megerősítette: a kormány visszavonta az Európai Bizottságtól e projekt EU-s programként való elismertetését.

Ha bebizonyosodik az Európai Bizottság kartellgyanúja az M4-es autópálya Abony és Fegyvernek közötti szakaszának építésével kapcsolatban, a kormány ki fogja fizettetni a szankciót az érintett cégekkel - mondta a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten egy konferencián. Csepreghy Nándor hozzátette: meg kell várni, hogy beigazolódik-e az Európai Bizottság gyanúja. Hangsúlyozta, hogy a kormányzat mindenképpen azt szeretné, ha a beruházás megvalósulna.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!