4p

A Pécsi Direkt Kft. fellebbez, a Libri Könyvkereskedelmi Kft. vizsgálja a további jogi lépések lehetőségét a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése ellen, amellyel a két könyv-kiskereskedelmi cégre összesen ötvenöt millió forintos bírságot szabott ki - közölték a cégek az MTI érdeklődésére csütörtökön.

A versenyhivatal négy könyvterjesztő vállalkozást büntetett, összesen hetvenmillió forintos bírsággal, amiért azok versenykorlátozó megállapodásokat kötöttek kiadókkal. A jogsértő magatartás elkövetéséért a Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t 40 millió forint, a Libri Könyvkereskedelmi Kft.-t 15 millió forint, továbbá a Líra Könyv Zrt.-t és a Sun Books Könyvkereskedelmi Kft.-t együttesen 15 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a GVH.

A Pécsi Direkt Kft. - ismertebben az Alexandra Kiadó - MTI-hez eljuttatott álláspontja szerint a GVH határozata jogszabálysértő, az abban foglalt jogsértést a cég nem követte el, és kezdeményezi a döntés bírósági felülvizsgálatát.

A közleményben hangsúlyozzák: a GVH által vizsgált 2004 és 2009 közötti időszakban a könyvértékesítési tevékenységet a korábbi hazai és európai gyakorlatnak megfelelően, jóhiszeműen végezte a cég. Közlésük szerint az ügy tisztázása érdekében a cég kérésére kijelölt független igazságügyi szakértő véleményét a GVH nem várta meg. A Pécsi Direkt Kft. álláspontja szerint az eljárásban a GVH megsértette a közigazgatási hatósági eljárásról szóló törvény garanciális szabályát, mivel a tényállást hiányosan tárta fel. Sérelmezik azt is, hogy a határozatból nem derül ki, az eljárás alá vont vállalkozásokra kiszabott bírság milyen okból különböző, illetve mi az oka a bírságok összege közötti jelentős eltérésnek.

A cég közleménye szerint a tisztességtelen piaci magatartásról és a versenykorlátozásról szóló jogszabály a GVH részére a hivatalból indított ügyek esetében az érdemi döntés meghozatalára a vizsgálat elrendelésétől számított 180 napos elintézési határidőt határoz meg. A jelen eljárásban a versenyfelügyeleti eljárást a céggel szemben a GVH 2009 júliusában rendelte el, így az elintézési határidő a versenytanács ügydöntő határozatának meghozatalakor több éve lejárt - írták. Megítélésük szerint a törvényben meghatározott maximális határidő lejártát követően a versenytanács jogszerűen már nem járhatott volna el és az ügyben jogszerűen határozatot sem hozhatott volna, így határozat ezért is jogszabálysértő.

A Libri Könyvkereskedelmi Kft. álláspontja szerint is sérelmes az eljárás, mivel közel négy évig zajlott. Közleményük szerint a versenyhivatal éppen azt a piaci magatartást sérelmezte, amelyet egy korábban lezárult eljárásában jogszerűnek mondott. Hozzátették: a piaci szereplők - köztük a Libri - ugyanis épp az abban megfogalmazott iránymutatás szerint jártak el, amely miatt a jelen eljárásban a GVH bírságot szabott ki.

A Libri vitatja az eljárás jogszerűségét, megállapításait, és jelenleg a cégcsoport jogászainak bevonásával vizsgálják a fellebbezés vagy további jogi lépések lehetőségét. Közleményük szerint azt a határozat is megerősíti: a piaci szereplők között a Libri sem kartelezett, a versenytársaival semmilyen egyezséget nem kötött. Mint írták, a könyvek kiskereskedelmi piacán élénk verseny zajlik, a fogyasztók láthatják, érzékelhetik, hogy nem rögzítettek a viszonteladók által alkalmazott kiskereskedelmi árak. A Libri azt is sérelmesnek tartja, hogy a GVH kizárólag a könyv-kiskereskedelem legnagyobb szereplőit teszi felelőssé, pedig a könyvek árát szerinte a kiadók határozzák meg.

A Líra Könyv Zrt. még szerdán közölte: fellebbez a GVH döntése ellen, amellyel a hivatal a cégre egy másik könyvkereskedelmi társasággal együttesen 15 millió forintos bírságot rótt ki. Kolosi Tamásnek, a Líra Könyv Zrt. igazgatósága elnökének közlése szerint a cég a versenyhivatal döntését "egészen abszurdnak" tartja. A fellebbezést már készítik a jogászaik, és a törvényes határidőn belül benyújtják azt  - tette hozzá.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!