2p

A MasterCard Magyarországon kíván maradni - közölte a nemzetközi kártyatársaság pénteken azokra a sajtóban megjelent hírekre reagálva, miszerint a MasterCard fő versenytársa fontolgatja kivonulását Magyarországról.

A kártyatársaság elkötelezett a magyarországi bankkártya-birtokosok, bankok, a magyar kereskedők, fogyasztók iránt - hangsúlyozták a közleményben.

A közlemény idézi Hemberger Andrást, a MasterCard Europe igazgatóját, aki kiemelte: "a MasterCard fő küldetése mindig is az volt, hogy jobb alternatívát kínáljon ügyfeleinek a társadalom számára költséges, a fogyasztók számára pedig nehézkes készpénzfizetéssel szemben. A MasterCard eltökélt szándéka, hogy tovább folytatja a harcot a készpénz ellen, egy intelligensebb és biztonságosabb fizetési mód elterjesztéséért."

A közleményben kiemelik: a MasterCard jelenleg igen népszerű a magyar fogyasztók, kereskedők és bankok körében. Ez annak köszönhető, hogy az elmúlt évtizedben a bankokkal együttműködve, folyamatosan vezette be Magyarországon is a legújabb elektronikus fizetési termékeket. A kártyatársaságnak nagy szerepe volt a biztonságosabb EMV chipkártyák bevezetésében, 2009-ben elindította érintésnélküli kártyaprogramját, a PayPassTM-t, majd nem sokkal később startolt a MasterCard Mobile fizetési alkalmazás. A SecureCode a biztonságosabb online vásárlásokat segíti, míg a kártyatársaság reptéri várója a prémiumkártya birtokosok kényelmét növeli.

"Meggyőződésünk, hogy a MasterCard által megállapított jelenlegi hazai interchange díj mértéke támogatja a fent említett célkitűzéseket" - hangsúlyozta Hemberger András a közlemény alapján.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!