5p

Csalódottságát fejezte ki a MasterCard regionális igazgatója, Hemberger András a bankkártyák belföldi használata után felszámított interchange díjak tervezett módosítása miatt egy keddi budapesti rendezvényen.

A Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által a parlamentnek pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint a bankkártyával fizető, valamint az azt elfogadó fél pénzügyi szolgáltatói nem számolhatnának fel egymás között betéti kártyák esetén 0,2, hitelkártyáknál pedig 0,3 százaléknál magasabb díjat és jutalékot (interchange díjat).

Hemberger András a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) rendezett sajtótájékoztatón, amelyen a Fejér megyében, a MasterCard finanszírozásában indítandó POS-terminál telepítési programot ismertették, elmondta: a Fejér megyei projektet így is végigviszik, hogy elősegítsék a kártyás fizetés terjedését, bár a bankközi jutalék tervezett szabályozása más irányba mutat.

Sütő Ágnes, a Magyar Bankszövetség kommunikációs vezetője a tájékoztatón arra hívta fel a figyelmet, hogy a pénzügyi szolgáltatóknak 1 ezrelékes veszteségük lesz minden kártyás fizetés után, figyelembe véve a tranzakciós illeték mértékét és az interchange díjak tervezett szabályozását.

A fejér megyei projektről Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója elmondta: az év végéig tartó programban a MasterCard által korábban felajánlott egymillió eurónak köszönhetően a programban részt vevők kedvezményes kondíciók mellett telepíthetnek POS-terminálokat, így számos kisebb forgalmú kereskedőnél is lehetővé válhat a kártyás fizetés. A program hasznos tapasztalatokkal szolgálhat a kártyaelfogadó-hálózat országos méretű fejlesztéséhez is. A program lebonyolításában részt vesz az MNB, a MasterCard, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar Bankszövetség, a Visa Europe valamint hat pénzforgalmi szolgáltató: a Budapest Bank, az Erste Bank, a K&H Bank, az OTP Bank, a SIX Payment Services és a Takarékbank.

A programot az MNB indítványozta az elektronikus fizetési mód elterjesztésére. Ez jóval olcsóbb, mint a készpénzes fizetés, míg azonban egy 2012-es felmérés szerint a 15-69 éves korosztály 72 százaléka rendelkezik legalább egy bankkártyával, addig a kiskereskedelmi egységeknek és a vendéglátóhelyeknek mindössze a harmadában lehet bankkártyával fizetni, ami az európai uniós átlag alig felét éri csak el - mondta az MNB ügyvezető igazgatója.

A kártyás fizetés bevezetése Nagy Márton szerint mérethatékonysági kérdés is, a nagyobb vállalkozásoknak ez jobban megéri, s a bankoknak is inkább érdekükben áll náluk telepíteni terminálokat, mert kisebb forgalomnál nem térül meg a beruházás. A program keretében a támogatást a szolgáltatók kapják, s kötelezően átadják a kiskereskedőknek. Azt remélik, hogy a fejlesztések eredményeként nő a penetráció a kártyaelfogadásban és a forgalom is bővül - tette hozzá.

A MasterCard regionális igazgatója azt mondta, csalódást okozott számára a tervezett szabályozás, amelyről hétfőn értesült. Úgy vélekedett, jó lett volna megvárni a projekt eredményeit, s utána megállapítani, mivel lehetne a kkv-körben növelni a kártyahasználatot. A Fejér megyei projektet így is végigviszik, hogy elősegítsék a kártyás fizetés terjedését, bár a bankközi jutalék tervezett szabályozása más irányba mutat - mondta Hemberger András, aki szerint nem az interchange díj mértéke, hanem az infrastruktúra a meghatározó a kártyaelfogadás terjesztésében. Kifejezte egyúttal azon aggodalmát, hogy a költségeket a fogyasztókra hárítják majd át.

Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint a program olyan folyamatokat indíthat el, amelyek megalapozzák az üzleti környezet hatékonyabbá tételét. A kamara érdekelt abban, hogy olyan üzleti környezet jöjjön létre, amiben növekedhet a forgalom, s tisztulhat a gazdaság - hangsúlyozta.

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára egyebek mellett a pénzügyi kultúra fejlesztésének fontosságát hangsúlyozta, aminek része a bankkártyás fizetés is. A bankszektor támogatandó célnak tartja a készpénzes fizetés visszaszorítását, ami hozzájárul a gazdaság fehérítéséhez.


Az MNB ügyvezető igazgatója kérdésekre válaszolva azt mondta, a nemzetgazdasági tárcának kell feltenni azt a kérdést, hogy miért nem lehet illetékmentessé tenni a kártyás tranzakciókat. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy vannak költségvetési szempontok is. Amikor a költségvetés stabilizálódott, a növekedés megindult, akkor lehet szabályozási eszközökkel beavatkozni - mondta. Az újságírók kérdéseire elmondta továbbá, hogy évente megvizsgálják majd a tranzakciós díjjal kapcsolatos tapasztalatokat.

Az interchange díjjal kapcsolatban Nagy Márton kifejtette, hogy annak szabályozása akkor jelent áttörést, ha megnöveli a forgalmat, ha többen fogják használni bankkártyájukat. Bíznak abban, hogy a szabályozás eléri a célt, s a bankok nem fogják áthárítani a költségeket az ügyfelekre. Az interchange díj szabályozása terén fontosnak tartják, hogy az versenysemleges legyen, minden piaci szereplő tartozzon a hatálya alá - mondta.
 

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!