Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


		
	

2007. július 17-től Marsi Erika, a PSZÁF volt főigazgatója lett a Bankárképző igazgatóságának alelnöke. Marsi Erika csatlakozásával ismét teljessé vált az intézet menedzsmentje.

Marsi Erika a magyar pénzügyi szektor számos vezetőjéhez hasonlóan képesítését, egyebek mellett a Bankárképzőben szerezte. 2004-2007 között a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete főigazgatójaként a banki, biztosítási és pénztári szektor, valamint a tőkepiac felügyeletét ellátó szervezet szakmai munkáját, valamint annak hivatalát vezette, korábban a HVB Bank compliance vezetője, a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese, valamint a Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF vezető munkatársa volt.

Marsi Erika csatlakozásával ismét teljessé vált a Bankárképző vezetése: az igazgatóság elnöke dr. Száz János, alelnöke Marsi Erika, míg a Bankárképző vezérigazgatója dr. Tóth Judit lett. A Bankárképző Tudományos Tanácsadó Testületének elnöke dr. Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke és a Bankárképző volt elnöke, míg alelnöke Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank új alelnöke lesz.

A Bankárképző menedzsmentjének átalakítására azt követően került sor, hogy Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Nemzeti Bank alelnökének dr. Király Júliát, a Bankárképző vezérigazgatóját kérte föl. Király Júlia felkérése - egyebek mellett - elismerése annak a munkának, amit a Bankárképző a magyar bank- és pénzügyi szektor európai szintű, ám a magyarországi sajátosságokat is figyelembe vevő fejlesztéséért az elmúlt húsz esztendőben végzett.

További karrier híreket Egyről kettőre rovatunkban olvashatnak.

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára. Sok éves tapasztalattal a hátunk mögött elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy szintet lépjünk és egy olyan lehetőséget kínáljunk Önöknek, amelynek segítségével egyes témakörök elismert szakértőinek - így többek között Bod Péter Ákos, Pogátsa Zoltán, Darvas Zsolt, László Csaba, Prinz Dániel vagy Szakonyi Péter - véleményeihez, mélyelemzéseihez, neves újságírók által készített egyedi tartalmakhoz jutnak hozzá. Ennek formája egy ELŐFIZETÉS, mely egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között klubtagságot, webinárumokon való részvételt, a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.

Előfizetőink naponta 4-6 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá, cikkenként nagyjából 10 forintért, havonta és laponként 745 forintért.

Cikkeink túlnyomó többsége azonban továbbra is szabadon olvasható marad.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: az Erste Bank személyi kölcsöne 32 418 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. A Cetelemnél 32 738 forint, a K&H-nál pedig 33 912 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.