2p

A cseh pénzügyminisztérium csütörtökön cáfolta, hogy idei tervezett kötvénykibocsátásaiban mintegy 28 százalékra csökkentené az eurókötvények arányát a korábban tervezett 50 százalékról. A Reuters a cseh Lidové Novinyra hivatkozva korábban azt jelentette, hogy a cseh kormány csökkenteni akarja az idei évre tervbe vett eurókötvény-kibocsátást a görög helyzet miatt.

A lapra hivatkozó hír szerint a pénzügyminiszter, Eduard Janota azt közölte, hogy az eredetileg tervezett 280 milliárd koronás (13,7 milliárd dollár) idei teljes kötvénykibocsátásnak már csak mintegy 28 százalékát tervezik eurókötvényben, a korábbi 50 százalékos arány helyett. A minisztérium viszont ezt cáfolva kijelentette: tartják magukat ahhoz a pénzügyi stratégiához, amely nyílt teret hagy a külföldi piacokon történő kibocsátásnak a teljes kibocsátás nulla és 50 százalék közötti arányában, és a Lidové Noviny téved. A szóvivő azt is közölte: nem tudják, honnan vette a lap a 28 százalékot.

Csehország április végén jelentette be, hogy egyelőre lemond eurókötvény-kibocsátási tervéről a görögországi események miatt kedvezőtlenné vált piaci feltételek miatt: egymilliárd euró értékben tervezett kötvényt kibocsátani 10-15 éves lejáratra. A pénzügyminiszter akkor kijelentette, hogy Csehország már piacra is dobta volna kötvényeit, de erre nem kerülhetett sor a piaci felfordulás miatt, amelyet a görög és részben a portugál helyzet okozott.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!