2p

A Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és a Moody's nemzetközi hitelminősítő is üdvözölte a görög kormány szerdán bejelentett új megszorító intézkedéseit, aminek a célja a költségvetés rendbetétele.

A világ egyik vezető hitelminősítője, a Moody's szerint a kormány által ismertetett intézkedések egyértelműen azt bizonyítják, hogy rendbe kívánja tenni a költségvetést. A hitelminősítő szerint az új intézkedések jelentősen javítják annak a lehetőségét, hogy sikerüljön stabilizálni az adóssághelyzetet, és  az államháztartási hiány feletti ellenőrzést. A Moody's korábban azt közölte, hogy Görögország nála vezetett adósi besorolása a költségvetési reformok végrehajtásától függ.

A görög kormány kedden 4,8 milliárd eurós költségvetési bevételnövelő intézkedéseket jelentett be, részben az állami alkalmazottak bérének és prémiumainak a csökkentésével, az üzemanyagok és a szeszesitalok áfájának a növelésével.

Az Európai Központi Bank (EKB) szintén üdvözölve a szerdai görög bejelentéseket, de hangsúlyozta, azokat mielőbb életbe kell léptetni. Az EKB szerint a költségvetési és szerkezeti reformprogram nyertesei a görög állampolgárok lesznek azáltal, hogy a görög gazdaság felülkerekedik a jelenlegi válságon, fenntartható  középtávú növekedési pályára áll, és ezzel nő a foglalkoztatottak száma.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint a görög kormány rendkívül szilárd költségvetési csomagot dolgozott ki az idei évre. Hozzátette: ennek a programnak a végrehajtása kulcsfontosságú lesz a több éven át tartó folyamatban.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!