2p

A japán Panasonic 38 éve nem látott növekedést ért el 2012 utolsó negyedévében, ami igen csak meglepte a piacot. A jó eredmény nagyban köszönhető a gyengébb jennek, de a leépítéseknek és az eszközeladásoknak is.

A Panasonic japán második legnagyobb televíziógyártója (Sony az első) profitja 61 milliárd jenre, azaz 658 millió dollárra növekedett 2012 negyedik negyedévében, ami hihetetlen eredmény annak tükrében, hogy az elemzők 17 milliárd jenes veszteséget vártak. Ilyen mértékű, 17 százalékos növekedést a cég utoljára 1974-ben regisztrált.

A Panasonic jó eredményének egyik kiváltó oka a 2010 óta nem látott gyenge jen a dollárral és az euróval szemben. További eredményjavító okok között található az a létszámleépítő terv, amivel 8000 főt bocsájt el a cég március 31-el bezáróan, valamint az európai okostelefon eladások növekedése, és a Litium-ion akkumulátorok értékesítésének növekedése Malajziában. Ezeken felül a vállalat 2012 októberében bejelentette, hogy 110 milliárdos készpénzállományhoz jut az eszközeladásaiból.

Sharp

A Sharp szintén jó eredményt jelentett a negyedik negyedévéről, mivel a gyengébb jen növelte tengerentúli eladásainak értékét. Az Osaka székhelyű cég 38 ezer fős leépítési folyamatba kezdett 2012 áprilisától, hogy csökkentse a veszteségeit, és versenyben maradjon a Samsunggal a TV-piacon.

A Sony és Playstation 4

A Sony február hetedikén publikálja a negyedik negyedéves eredményeit, míg február 20-án tervezi bejelenteni a Playstation 4-et. Ez utóbbi növelheti a cég részvényeinek értékét.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!