2p

Az előzetes eredmények szerint a voksoló katalánok mintegy 90 százaléka szavazott a függetlenségre a spanyol kormány által illegálisnak mondott vasárnapi referendumon - jelentette be Jordi Turull katalán kormányszóvivő hétfőn Barcelonában.

Katalónia 5,34 millió voksolásra jogosult polgárából mintegy 2,26 millióan járultak az urnákhoz, ami 42,3 százalékos részvételt jelent. Közülük mintegy 2,02 millióan voksoltak az autonóm régió függetlenségére, hozzávetőleg 8 százalék nem támogatta a függetlenséget, a többiek érvénytelen vagy üres szavazólapot dobtak az urnába - ismertette. Hozzátette: 15 ezer szavazat számlálása még folyamatban van, a spanyol rendőrség által lefoglalt szavazólapok tartalmát pedig nem ismerhetik.

A La Vanguardia című lap internetes kiadása szerint a katalán szavazók 6,8 százaléka nem támogatta a régió kiválását Spanyolországból.

A vasárnapi népszavazáson történt rendőri brutalitás elleni tüntetés jegyében két szakszervezet és több csoportosulás keddre általános sztrájkra szólított fel.

Dolors Lobet, a legnagyobb spanyol dolgozói szakszervezet (CCOO) regionális szóvivője úgy fogalmazott, hogy "ütőképes válaszra" van szükség az elnyomással szemben. A CCOO emellett hétfő délre tüntetéseket jelentett be a katalóniai polgármesteri hivatalok előtt. Spanyolország másik legbefolyásosabb szakszervezeti szövetsége, az UGT viszont hétfőn készül döntést hozni a munkabeszüntetésről.

Jordi Cuixart, az Ómnium Cultura nevű szeparatista mozgalom vezetője szintén általános sztrájkot sürgetett.

Az erőszakba torkolló vasárnapi referendumon a katalán kormány adatai szerint 844 ember sérült meg a spanyol hatóságokkal a voksolás lehetőségéért folytatott küzdelemben, a legtöbben Barcelonában. A spanyol belügyminisztérium ugyanakkor közölte, hogy az összetűzésekben a biztonsági erők 33 tagja is megsérült.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!