1p

A kormány a bankok elszámoltatására készül, még akkor is, ha ez a bankszövetségnek nem tetszik - közölte a kormányszóvivő kedden az MTI-vel. Kurucz Éva közleményében arról is tájékoztatott, hogy a kabinet felül fogja vizsgálni a reklámadót.

A Magyar Bankszövetség kedden ismét tiltakozott "a piaci szabályokat felrúgó", utólagos jogszabályalkotások és a szektor tisztességtelenné minősítése ellen.

A kormányszóvivő az MTI-hez eljuttatott reagálásában azt írta: a kabinet a választás után sem tervez mást, mint eddig, arra készül, hogy végrehajtja a bankok elszámoltatását, még akkor is, ha ez a bankszövetségnek nem tetszik.

Kurucz Éva emlékeztetett: az Országgyűlés szerdán szavaz az elszámolási törvényről, amelynek eredményeként 25-30 százalékkal csökkenhetnek a törlesztőrészletek.

A kormány továbbá arra készül, hogy folytatja a rezsicsökkentést: októbertől további 3,3 százalékkal csökkenti a távhő árát, és rövidesen dönt a "rezsiholding" létrehozásáról - közölte a szóvivő.

Közleményét azzal zárta, hogy mindezek mellett a kabinet továbbra is fontosnak tartja, hogy minden gazdasági szereplő kivegye részét a közteherviselésből, ennek megfelelően a reklámadót is felül fogja vizsgálni.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!