2p

A kormány még az idei évben visszafizetné azt a 250 milliárd forintnyi áfa-visszatérítési tételt, amelyet az Európai Bíróság július 28-i határozata nyomán köteles teljesíteni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.

Az NGM angol nyelvű, a Széll Kálmán-terv frissítéseként megcímzett tájékoztatója szerint a visszatérítést nem a költségvetés részeként, hanem egyéb, állami eszközökből finanszírozza az állam. Egyelőre nem érkezett válasz arról, hogy milyen állami eszközökből is történhet a kifizetés.

A minisztérium a dokumentumban megismétli Orbán Viktor miniszterelnök és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a szeptember 6-i lovasberényi kihelyezett kormányülést követően bejelentett intézkedéseket, így a 100 milliárd forint értékű kiigazítási program részleteit.

Az NGM a közleményben arról tájékoztat, hogy Magyarország GDP-arányos államadóssága 2011 végén 75,5 százalék, míg 2012 végén 72,1 százalék lehet a 2010. év végi 80,2 százalék után. A minisztérium az írásban megerősíti a kormány az alkotmányban rögzített 50 százalékos adósságküszöb, illetve a 3 százaléknál alacsonyabb költségvetési hiány elérése melletti elkötelezettségét.

Az Európai Unió Bírósága július 28-án hirdette ki ítéletét, miszerint nincs összhangban az európai uniós joggal a magyar áfa-szabályozásnak az a része, amely kizárja a ki nem fizetett beszerzésekhez kapcsolódó áfa-visszatérítést. Az Európai Bizottság 2007 márciusában indította meg Magyarországgal szemben a jogsértési eljárást, ennek ellenére az évek során nem történt érdemi előrelépés.

Az NGM akkori közleményében arról tájékoztatott, hogy vizsgálják a bírósági döntés költségvetési kihatásait, és a tárca hangsúlyozta, hogy Magyarország tartja a Széll Kálmán Tervben szereplő, valamint a Stabilitási és Növekedési Paktum alapján vállalt 2011-es 3 százalék alatti, és a 2012-es 2,5 százalékos államháztartási hiánycélt.

A kormány, amennyiben a jövő évet illetően mégis szükséges lenne, mérlegelni fogja a költségvetési bevételek növelése érdekében többek között a Mol részvénycsomag egy részének értékesíthetőségét - írta akkori közleményében az NGM.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!