3p

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke az "amerikai álom" megújítását ígérve adókönnyítéseket és egyéb intézkedéseket tartalmazó segélycsomagot hirdetett hétfőn a középosztály megsegítésére.

"Tovább küzdünk az amerikai álom megújításáért (...) tovább harcolunk azért, ami az amerikai középosztály számára fontos" - mondta, amikor Joe Biden alelnökkel közösen találkozott a Fehér Ház kijelölt munkacsoportjával. Az amerikai álom kapcsán arról beszélt, hogy meg kell újítani a középosztály etoszát, vagyis azt, ha valaki keményen dolgozik és teljesíti kötelességét, akkor előre juthat. Sajnos azonban - tette hozzá - a középosztályt régóta, már a 2008-as pénzügyi válság és a recesszió előtt is súlyos kihívások érték, illetve érik.

Megállapította: a középosztály családjai több mint egy évtizede azt érzik, hogy többet dolgoznak kevesebbért, az egyetemi költségek drágulnak, az egészségügyi kiadások az egekben, a házak értéke zuhan, a nyugdíj-megtakarítások olvadnak és kevésbé biztonságosak. Kifejtette: kormányának az a legfőbb célja, hogy jó, fenntartható munkahelyeket teremtsen, hosszabb távon pedig megszüntesse a középosztály biztonságának romlását.

A középosztályra nehezedő terhek enyhítése céljából több javaslatot tett. A gyerekeket és időseket gondozó családok további adókönnyítéseket kapnának, megnövelnék az állami gyerekgondozási alapot, több pénzt költene az állam az időseket otthonaikban ellátó családok megsegítésére, átláthatóbbá és biztonságosabbá tennék a nyugdíjtakarékossági számlákat, ezenkívül könnyítenének a frissen végzett egyetemisták esetében a diákhitelek törlesztési kötelezettségén a részletek limitálásával.

A Fehér Ház közölte: Obama szerda esti uniós évértékelő beszédének központi témája lesz a középosztály megsegítése, a munkahelyteremtés, valamint a deficit kezelése. John Boehner, ohiói republikánus képviselő, az alsóház kisebbségi frakcióvezetője úgy reagált Obama tervére: az amerikaiak arra kíváncsiak, hová tűntek a munkahelyek, az elnök szerdán nem tett munkahelyteremtő javaslatot. Szerinte az Obama-kormánynak már korábban fel kellett volna hagynia állásgyilkoló politikájával, és kétpárti alapon működve munkahelyeket kellett volna teremtenie.

Elemzők rámutattak: Obama támogatottsága elnöksége első évében megfogyatkozott a gazdasági helyzet tartós bizonytalansága és a magas, 10 százalékos munkanélküliség miatt a középosztály szavazó körében. Az elnök ezért - nem utolsósorban a massachusettsi időközi szenátorválasztáson elszenvedett váratlan demokrata vereség nyomán - a korábbiaknál populistább hangnemet használva ígéri: kiáll a középosztály érdekeiért, és szembeszáll a Wall Street-i bankárvilággal.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!