3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A magyar soros elnökség prioritásairól tárgyalt Budapesten az Európai Parlament (EP) foglalkoztatási és szociális ügyi bizottsága, a megbeszéléseken szó esett például a válságból való kilábaláshoz szükséges reformokról, adózásról, nyugdíjrendszerről - mondta Pervenche Berés, a delegáció vezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A delegációvezető elmondta: a válság miatt feszültség alakult ki a költségvetési konszolidáció és a kritikus foglalkoztatási helyzet között. Pervenche Berés ismertette: a csütörtök-pénteki budapesti tárgyalások során a néppárti, szocialista és zöldpárti képviselők megbeszéléseket folytattak az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságával, Győri Enikővel, a magyar uniós elnökség koordinációjáért felelős államtitkárral, valamint szakszervezetek és a munkáltatói szervezetek képviselőivel és Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszterrel is.

A megbeszéléseken foglalkoztak a magyarországi reformok és az egykulcsos adó kérdéseivel, amelyről Európában is vita folyik. Hozzátette: az ír probléma is azt mutatja, hogy talán változtatni kellene az adórendszeren.

A tárgyalásokon szó volt a szociális befogadás kérdéseiről, a roma stratégiáról, illetve arról, hogy Európa mit tanulhat a roma lakosság integrációjáról Magyarországtól, és hogy milyen kihívásokkal néznek szembe a tagállamok - ismertette Pervenche Berés. Felvetődött a költségvetési és oktatási rendszerek reformja is, valamint foglalkoztak a lakosság elöregedésével és a nyugdíjrendszerek finanszírozásával is. Hozzáfűzte: az Európai Bizottság, e témával foglalkozó zöld könyvének is az a célja, hogy a tagállamok között vita alakulhasson ki arról, hogy milyen rendszerben lehet méltó nyugdíjat fizetni az időseknek egy olyan helyzetben, amikor az államháztartásokra is  nagy teher hárul.

Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kiemelte: beszámolt a foglalkoztatási, szociális, egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanácsnak a magyar soros elnökség alatt esedékes szociális témáiról. Ennek megfelelően szó volt soros elnökség alatt kiemelt szerepet játszó családpolitikáról, demográfiai kérdésekről, a 10 éves program keretében megvalósuló európai fogyatékosságügyi stratégiáról, a nemek közötti egyenlőségről szóló dokumentumok felújításáról, ezenkívül ifjúságpolitikáról. Mint hangsúlyozta, a demográfiai kérdéseknek része a megfelelő, fenntartható és biztonságos nyugdíjrendszerről szóló vita lefolytatása.

Őry Csaba, a európai parlamenti bizottság néppárti tagja elmondta: a tárgyalópartnerek kifejezték készségüket az EP-vel való együttműködésre, és találkoztak Czomba Sándorral, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárával is. Sürgette, hogy a magyar soros elnökség erőteljesen koncentráljon az EU sokasodó problémáira, ugyanakkor abban mindenki egyetért, hogy a foglalkoztatás a legfontosabb prioritás.

Göncz Kinga,az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége képviselőcsoportjának tagja, a parlamenti bizottság póttagja ismertette: a sikeres magyar elnökség közös érdek, ezért fontos a személyes kapcsolatfelvétel, hogy a bizottság tagjai személyesen tájékozódjanak a soros elnökségre való felkészülésről. Hozzátette: szoros szociális párbeszéd nélkül nem lehet megoldásokat találni a válság problémáira. Az európai roma stratégiaról azt mondta: kiemelt fontosságú, hogy a magyar elnökség magára vállalta ezt a témát, az ezzel kapcsolatos keretstratégia kidolgozását.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!