3p

A súlyos adósságproblémával küszködő Görögország pénzügyi megsegítésének terve rendkívül heves belpolitikai vitát váltott ki hétfőre Berlinben.

Az ellenzék csaknem egyöntetűen az Athénnak nyújtandó segély  ellen van, de fenntartásait fogalmazta meg az Angela Merkel kancellár vezette konzervatívok kormánykoalíciós partnere, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) is. Guido Westerwelle pártelnök, külügyminiszter egy televíziós nyilatkozatban óvott minden elsietett lépéstől, hangsúlyozva, hogy Németországnak, illetve az Európai Uniónak rendkívül óvatosan kell eljárnia. A kereszténydemokrata CDU  másik koalíciós partnere, a bajor CSU pedig alternatívaként azt vetette fel, hogy Görögországot ki kellene zárni az euróövezetből.

A parlamenti ellenzék vezető  erejének számító Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke, Sigmar Gabriel egy hétfői interjúban azzal vádolta meg Angela Merkel kancellárt, hogy "hazudott a németeknek". A szociáldemokrata pártvezető  felrótta, hogy Merkel a közelmúltban tartott európai uniós csúcstalálkozón a német adófizetők "vaskancellárjaként" ünnepeltette magát, elutasítva a Görögországnak nyújtandó hitelt. A szociáldemokrata politikus szerint Merkel már akkor tudta, hogy az euró stabilitása érdekében Berlin részt fog venni a segélyprogramban. Gabriel utalt arra: pártja csakis akkor egyezne bele a segélyprogramba, ha annak feltételei teljes mértékben átláthatóak, és abban a bankok is részt vesznek.

Angela Merkel korábban azt ígérte, hogy minden lépésről tájékoztatni  fogja a parlamenti pártok frakciót. Egyben  hangsúlyozta, hogy nincs szó Athén automatikus megsegítéséről, a görög kormánynak előbb meg kell állapodnia egy hiteles takarékossági programról az Európai Bizottsággal és a Nemzetközi Valutaalappal. Leszögezte azt is,  hogy az említett feltételek teljesülése esetén  a német szerepvállalás nem az adófizetők pénzéből, azaz nem a költségvetésből történne, hanem egy olyan hitelkonstrukcióval, amely az állami tulajdonban lévő KfW  bank (Kreditanstalt für Wiederaufbau) égisze alatt zajlik. A hírek szerint Németország idén 8,4 milliárd euróval venné ki a részét a nemzetközi segélyből.

A legfrissebb felmérésekből  kitűnt: a német lakosság 94 százaléka azon a véleményen van, hogy Berlin nem költhet milliárdokat Athén megsegítésére. Értesülések szerint hétfő délutánra a kancellár Görögország ügyében rendkívüli nyilatkozatot jelentett be.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!