2p

Az adóügyi és tiltott állami támogatás gyanúja miatt a versenypolitikai főigazgatóság is vizsgálódik a magyar reklámadó ügyében, sőt az előbbi még augusztus végén el is indította az úgynevezett előzetes eljárást, mert az adó hatását illetően közvetett diszkriminációt szimatol a külföldi kézben lévő médiaszolgáltatókkal szemben - írja a Bruxinfo.

Eredetileg a médiáért és a sajtószabadságért is felelős Neelie Kroes bizottsági alelnöknél emeltek panaszt a júniusban elfogadott, majd július elején módosított magyar reklámadó ellen, de a dosszié időközben átkerült az adóügyi és a versenypolitikai főigazgatóságra, ahol egymástól függetlenül vizsgálódnak.

Annyira, hogy az adóügyi főigazgatóság a Bruxinfo értesülései szerint augusztus 21-én az előzetes (tehát még nem hivatalos) eljárás keretében levelet küldött a magyar hatóságoknak, különböző információkat kérve annak megállapítása érdekében, hogy a magyar törvény hatását illetően közvetett módon nem alkalmaz-e hátrányos megkülönböztetést külföldi tulajdonban lévő és egy másik tagállamban bejegyzett médiavállalkozással szemben.

A kormánynak innentől kezdve 70 nap áll a rendelkezésére a levél megválaszolására (ez tehát valamikor november elején jár le), és a Bizottság a válasz áttanulmányozása után, annak fényében dönt majd a további lehetséges lépésekről.

Ezzel párhuzamosan a Bizottság versenypolitikai főigazgatósága még augusztus elején részletes tájékoztatást kért Magyarországtól a reklámadóról, mert kétségei támadtak afelől, hogy a törvény összhangban áll-e az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal. Ha az ugyanabba a médiaszolgáltatási kategóriába tartozó cégek közül az egyik (jelen esetben az RTL Magyarország) nem indokolhatóan magasabb, vagy jóval magasabb adózási ráta alá esik, mint a versenytársai, akkor a feltételezés szerint utóbbiak tiltott állami támogatásban részesülhetnek. Hogy ez ne álljon fenn, meg kellene szüntetni az adóalanyok közti differenciált bánásmódot, akár úgy, hogy a kimagasló adót fizető cég terheit csökkentik, akár úgy, hogy a többiekét igazítják hozzá.

A Bruxinfo értesülései szerint a versenyjogi főigazgatóság augusztus 8-án kelt levelére már megküldték a magyar hatóságok a választ.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!