TÁMOGASSA A FÜGGETLEN, MINŐSÉGI ÚJSÁGÍRÁST, TÁMOGASSON MINKET!
Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában

Most 8,2 milliót vittek haza.

Nem panaszkodhat a szerencséjére az a kanadai pár, amelyik 1989 és 2010 után újra nyert a lottón. A Western Canada Lottery játékon találták el mind a hat számot idén februárban, a nyereményük 8,2 millió kanadai dollár volt (ami 6,1 millió amerikai dollárnak felel meg).

Barbara Fink és Douglas Fink a pénzt a gyermekeikre – lányaikra és unokáikra – fordítják – derül ki a helyi hírekből. Azért magukra is költenek: utazni fognak, a feleség pedig egy új házat szeretne vásárolni magának.

Első alkalommal, 1989-ben 128 ezer kanadai dollárt nyertek, akkor négy barátjukkal osztoztak a nyereményen – írja a BBC. Majd 2010-ben 100 ezer kanadai dollár ütötte a markukat. Most februárban rajtuk kívül még egy játékos nyerte meg a jackpotot.

A feleség vette észre, hogy nyertek a lottón, rögtön próbálta hívni a városban dolgozó férjét, de csak másodjára sikerült elérnie. Mindössze annyit mondott neki: „Megint megcsináltam!”

mfor.hu

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.

Lapunk Minőségi Újságírás díjat kapott 2020. júliusában


Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és az Mfor kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz a THM-plafon végéig, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 28 410 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál és a Cetelemnél 28 721 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait.