2010. május 25. 03:26

Egy korrekt vagyonleltár elkészítésével, az állami beruházások felülvizsgálatával és a szükséges felelősségre vonással kezdené a munkát Fellegi Tamás, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kijelölt vezetője a Magyar Nemzet keddi számában megjelent interjú szerint.

Fellegi Tamás úgy látja, a közvagyon egy részét elherdálták, a korrupcióval átitatott kormányzati politika, a magáncélok és egyéni üzleti érdeke mentén szerveződött. Úgy fogalmazott: "ezért azonnal felülvizsgáljuk az állami vagyongazdálkodás eddigi módját, elsősorban a privatizációs döntéseket, a magánszektor és az állam együttműködésében megvalósuló, úgynevezett PPP beruházásokat. A folyamatban lévő állami beruházásokat, pályázatokat, a már kiírt közbeszerzési tendereket is ellenőrizzük, ahol szükséges, a projektek megállítását vagy módosítását kezdeményezzük". Hogy később lesz-e felelősségre vonás, az a vizsgálatok eredményétől függ  - tette hozzá.

A lapnak Fellegi Tamás azt mondta: a jelenleg futó kiemelt és nagyprojektek esetében alapos vizsgálat után megnézik, valóban szükség van-e ezekre a beruházásokra az ország jelenlegi helyzetében. "Ha úgy találjuk, hogy a munkahelyteremtés, valamint a kis- és középvállalkozások szempontjából jobb helye van a pénznek, akkor megtesszük a szükséges lépéseket, természetesen betartva a jogállami kereteket, illetve az uniós szabályokat" - fogalmazatott a kijelölt miniszter.

Elmondta, hogy szándékukban áll az egyes operatív programok forrásainak átcsoportosítása. Véleménye szerint a pályázati szervezetek átvilágítására is szükség van.

Fellegi Tamás az interjúban úgy vélte, hogy az elmúlt évtizedek elhibázott privatizációs politikája következtében az állami vagyon egy részét eltékozolták, állami monopóliumokból magánmonopóliumok jöttek létre. Szerinte a vagyongazdálkodás területén hiányzik a következetes ellenőrzés, nincs például hiteles állami vagyonleltár, amit megmagyarázhatatlan mulasztásnak tart a leendő miniszter. "A lényeg tehát: privatizáció helyett vagyongazdálkodás" - mondta.

MTI/Menedzsment Fórum

Az Ön bizalma a mi tőkénk

Az mfor.hu hiteles, megbízható és egyedi információt kínál, most, a válság alatt, és békeidőben is. Tényszerű, politikai és gazdasági befolyástól mentes hírekkel es elemzésekkel segítjük a mindennapi tájékozódást, a gazdasági döntéseket. Ez rengeteg időt, utánajárást, ellenőrzést igényel, ami sok pénzbe is kerül - ezért kérjük az Ön segítségét. Kérjük, TÁMOGASSA a független, tényeken alapuló minőségi újságírást, a klasszikus független angolszász újságírói hagyomány folytatását, ahol a tények és a vélemények nem keverednek.