2p

A globális pénzügyi válság tetőzése, 2009 eleje óta a legnagyobb mértékben csökkent augusztusban Németország exportja, jelezve, hogy a gazdaság vesztett lendületéből a harmadik negyedévben.

A szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön közzétett jelentése szerint a német export szezonálisan kiigazítva 5,2 százalékkal, 97,7 milliárd euróra esett júliushoz képest. Az import 2012 novembere óta a legnagyobb mértékben, 3,1 százalékkal, 78,2 milliárd euróra csökkent.

A Reuters által megkérdezett elemzők mind az exportban, mind az importban csak 1,2 százalékos visszaesést vártak.

A dízelbotrány nem tesz túl jót az új A4-nek - kattintásra galéri nyílik

Az első meglepett elemzői reakciók többsége többnyire találgatás volt, így vannak akik a kínai reláció visszaesését említették, megemlítve, hogy mind az export, mind az import számottevően csökkent. Mások, így a német gazdasági minisztérium értékelése szerint jelentős szerepe volt a "vakációeffektusnak" is.

Az adatok Magyarország számára is kulcsfontosságúak, hiszen hazánk gazdaságának bővülését az utóbbi időben elsősorban a dübörgő export adta. Ebben pedig kulcsszerepet játszott a Németországgal való külkereskedelmünk. A következő időszakra ráadásul plusz kockázati tényező lehet a jelentős autóipari kitettség melynél nehéz felmérni a Volkswagen botrány következményeit.

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!